Elkészült a 2000 milliárdos amerikai mentőcsomag

Az Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek orvoslását célozza – jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban Washingtonban Eric Ueland, a Fehér Ház jogi igazgatója.

“Hölgyeim és uraim, megcsináltuk. Megvan a megállapodás” – közölte a kongresszusban egész éjjel várakozó újságírókkal Ueland. Elmondta, hogy az egyezség értelmében csaknem 2000 milliárd dollár értékű a csomagterv, amely – mint fogalmazott -“a világjárvány legrosszabb hatásaitól” védi meg az Egyesült Államok gazdaságát.

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakciójának vezetője kijelentette: “kétpárti megállapodás született egy történelmi jelentőségű segélycsomagról”.

  • 2000 milliárd dollár
A gazdaságélénkítő javaslat nagyvállalatokat, közép- és kisvállalkozókat, továbbá tagállamokat és városokat megsegítő intézkedéseket tartalmaz, és segít az adófizetők napi gondjainak enyhítésében is. Az első információk szerint mind a republikánusok, mind a demokraták engedtek a saját eredeti elképzeléseikből.

A törvényjavaslat eredetileg 1000-1300 milliárd dolláros kiadást tervezett, és az egyeztetések során bővült csaknem 2000 milliárdra.

A kongresszus vezető republikánus és demokrata párti tagjai kedden egész nap, éjszakába nyúlóan egyeztettek, s kedd este mind Nancy Pelosi demokrata párti házelnök, mind Mitch McConnell republikánus frakcióvezető bizakodóan nyilatkozott a sajtónak. A törvényhozók szerdán voksolnak a csomagtervről, bár azt még nem tudni, hogyan, mert miközben a szenátus teljes létszámban dolgozik, a képviselőház törvényhozói közül sokan hazamentek.

Vezető demokrata párti képviselők azt szeretnék, hogy “egyhangú egyetértéssel” fogadják el a törvényjavaslatot, s akkor a már távol lévő képviselőknek nem kellene visszautazniuk a fővárosba, Washingtonba. Ám ez a megoldás akkor nem kivitelezhető, ha csak egyetlen képviselő is akad, aki nem ért egyet a csomagtervvel.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében a Fox televízióval folytatott, több mint kétórás beszélgetésében úgy fogalmazott: ez lesz az Egyesült Államok történelmének legnagyobb gazdasági mentőcsomagja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Karanténtörvénnyel mentené a helyzetet a román kormány

A járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről fogadott el hétfői rendkívüli ülésén törvénytervezetet a bukaresti kormány, miután egy alkotmánybírósági határozat nyomán múlt héten megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás