A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

A Közel-Keleten Iránban, Törökországban és Izraelben nőtt jelentősen az új koronavírustól megbetegedett, illetve elhunyt emberek száma. Az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese a szíriai helyzetről tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot.

Iránban a regisztrált koronavírusos esetek száma 3111-gyel 44 606-ra, a halálos áldozatoké pedig 141-gyel 2898-ra nőtt keddre – közölte az egészségügyi minisztérium. A válságos állapotban lévők száma 3703, a betegségből 13 911 ember gyógyult fel.

Törökországban Fahrettin Koca egészségügyi miniszter hétfő este a Twitteren azt írta, hogy az előző 24 órában 1610-tel 10 827-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 37-el 168-ra pedig a járvány halálos áldozatainak a száma. Hozzátette: 725-en szorulnak intenzív ellátásra, 523-an vannak lélegeztetőgépre kapcsolva, 162-en viszont meggyógyultak. A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt szinte megháromszorozta a napi koronavírus-tesztek számát, eddig közel 77 ezret végeztek el, ebből csak hétfőn 11 és fél ezret.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Isztambulban bejelentette, hogy a járvány miatt héthavi fizetését felajánlva gyűjtést indít a rászorulók megsegítésére. A török államfő héthavi fizetése 2020-ban 568 750 lírát tesz ki (mintegy 28 millió forint). Erdogan közölte: a családügyi minisztérium újonnan nyitott számlájára érkező adományok alapítványokon keresztül jutnak majd el azokhoz a kis jövedelmű állampolgárokhoz, akik a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében hozott hatósági intézkedések miatt kárt szenvednek.

Izraelben keddre 4831-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma az egészségügyi minisztérium közleménye szerint, ami hétfőhöz képest 484 új beteget jelent. A fertőzöttek közül 83-an súlyos állapotban, közülük 69-en lélegeztetőgépen vannak. A halálos áldozatok száma 18-ra nőtt az előző napi 16-ról. Különösen súlyos mértéket öltött a járvány a Tel-Aviv melletti Bné Brak nevű ultraortodox lakónegyedben, ahol minden harmadik megvizsgált lakos fertőzöttnek bizonyult. Ebben a városrészben korábban nem tartották be a társadalmi távolságtartás szigorú utasításait.

Kuvaitban keddre 23 új esettel 289-re nőtt az igazolt betegek száma.

Szíria még nagyobb veszélyben van

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

A szíriai egészségügyi ellátórendszer rossz állapota hátráltat minden olyan erőfeszítést, amely a fertőzöttek felderítésére, a járvány terjedésének akadályozására és a betegellátásra irányul. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt év végén az ország kórházainak és más egészségügyi intézményeinek csak a fele működött teljes körűen.

De akadály az is, hogy egészen a közelmúltig, amikor megtiltották a tartományok közötti mozgást, nagy volt a lakosság mobilitása. Emellett zsúfoltak a menekülttáborok, kevés a vírus elleni védekezéshez szükséges eszköz, a gyógyszer és a lélegeztetőgép. A harcok alábbhagytak, de a háborús feszültség továbbra is érzékelhető – közölte Lowcock, akinek beszámolóját Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja egészítette ki.

Március közepén volt kilenc éve, hogy elkezdődött a szíriai konfliktus. Az ország 2011-ben számolt lakosságának több mint fele menekült el azóta otthonából. Ma több mint 11 millió szíriainak – köztük csaknem 5 millió gyereknek – van szüksége humanitárius segítségre, és több mint 8 millió élelemhiánytól szenved, ami 20 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Félmillió gyerek súlyosan alultáplált.

A BT hétfő esti ülése végén – amely videokapcsolaton keresztül folyt – közleményt adott ki arról, hogy továbbra is aggasztó a szíriai humanitárius helyzet, és nagy a járványveszély, az országnak segítségre és a tűzszünet fennmaradására van szüksége.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Hszinhua

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás