Spanyolország nem fogad repülőgépeket Olaszországból

Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében – döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban.

Az intézkedést a kabinet azzal indokolta, hogy a fertőzések nagy többsége behurcolt esetnek számít, az érintettek vagy Olaszországban jártak a közelmúltban, vagy kapcsolatba kerültek olyan személlyel, aki onnan érkezett.

Spanyolország és Olaszország között évente 106 ezer kereskedelmi járat közlekedik, mintegy 16 millió utassal. A korlátozás nem vonatkozik az állami repülőgépekre, a teherszállító, humanitárius és egészségügyi járatokra – részletezte a döntést a spanyol egészségügyi miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Salvador Illa elmondta: a legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 1622 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki, 101 beteget ápolnak intenzív osztályon és 35 ember halt bele a betegségbe. A gyógyultak száma 135. Koronavírus-tesztet több mint 17500 esetben végeztek.

Az intézkedések

Az országban három területen „jelentős a vírus közösségi terjedése”: a madridi autonóm közösségben, ahol 782 fertőzött van, Baszkföld két városában – Vitoriában és Labastidában – 195 regisztrált megbetegedéssel, valamint La Rioja régióban 144 esettel. Ezen a három helyszínen szerdától két hétig szünetel az oktatás, ahogy azt már La Rioja kivételével hétfőn bejelentette a szaktárca, új intézkedésként pedig felfüggesztik az ezer főnél nagyobb, zárt térbe szervezett tömegrendezvények megtartását is.

A következő két hétben a nagyszabású sportmérkőzéseket közönség nélkül, zárt kapuk mögött játsszák az egész országban – mondta a miniszter. A döntés érinti például a spanyol labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának meccseit. Hozzátette: mostantól minden nagyszabású tömegrendezvény megtartásának engedélyezését egyenként fogja értékelni az egészségügyi minisztérium az érintett autonóm kormányokkal és önkormányzatokkal közösen. Így például a Valenciában jelenleg is zajló, hagyományos téltemető Fallas ünnepség folytatásáról is határozni fognak.

https://www.instagram.com/p/B9jmeShKml6/

María Jesús Montero kormányszóvivő elmondta: a kormány ülésén elfogadott egy cselekvési tervet a járvány várható gazdasági hatásainak mérséklése érdekében; erről Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön egyeztet a szakszervezetekkel és a munkáltatói érdekképviseletekkel, és a dokumentum még aznap újból a kabinet elé kerül.

A spanyol parlament alsóháza kedden felfüggesztette működését, miután az egyik képviselő koronavírus-tesztje pozitív lett. Javier Ortega-Smith, a VOX párt főtitkára kapta el a vírust, így a párt többi 51 parlamenti képviselője is közölte, hogy elővigyázatosságból mind otthonról fognak dolgozni, mivel a VOX hétvégén tartotta tisztújító küldöttgyűlését kilencezer ember részvételével.

Meritxell Batet házelnök bejelentette: az egyetlen esemény, amelyet megtartanak a héten, az Salvador Illa egészségügyi miniszter bizottsági meghallgatása lesz a vírus spanyolországi terjedésével kapcsolatban. Később értékelik, hogy a korlátozó intézkedést kiterjesztik-e a jövő hétre is.

A fertőzések számában élen járó madridi tartomány bejelentette: a jövő héttől az otthon maradó diákok távoktatásban, online tanulnak majd, és új intézkedésként elrendelték a tömegközlekedési eszközök napi fertőtlenítését.

Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból

Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból az új koronavírus okozta fertőzés miatt – jelentette be kedden Sebastian Kurz osztrák kancellár. Meg kell akadályozni a vírus robbanásszerű terjedését; minél kevésbé érintkeznek egymással az emberek, annál kisebb a veszélye a vírus terjedésének – tette hozzá. Kifejtette: meg kell akadályozni, hogy az Olaszországból érkezők továbbterjesszék a betegséget Ausztriában, ezért csak azok léphetik át az országhatárt, akik orvosi igazolással rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nem fertőzöttek. Az Olaszországban rekedt 4000 osztrák állampolgár hazautazását az osztrák külügyminisztérium segíti, de nekik két héten át karanténban kell maradniuk. A kormány tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal az osztrákok hazautaztatásról – fűzte hozzá.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter bejelentése szerint kedd reggelig 158 koronavírusos megbetegedést állapítottak meg Ausztriában, az 1450-es telefonszámot pedig naponta ötezren hívják.

  • Friss cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »