Jövő hétfőn kiderülhet kik indulnak a CDU vezetéséért

Angela Merkel német kancellár nem vesz részt pártja, a CDU következő elnökének kiválasztásában, de Annegret Kramp-Karrenbauer valamennyi hivatalos és lehetséges elnökjelölttel konzultál a következő napokban, és az elnökség február 24-i ülésén ismerteti elképzeléseit a párt következő vezetőjének kiválasztásáról.

Angela Merkel szerdán Berlinben egy más ügyben – Sanna Marin finn miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről – tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva felidézte: amikor 2018 októberében bejelentette, hogy 18 év után nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét, azt is elmondta, hogy továbbra is rendelkezésre áll a kormányfői feladatok ellátására, de nem vesz részt annak eldöntésében, hogy ki legyen a párt új elnöke, valamint  a CDU és bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje a következő választáson.

Ehhez az elhatározáshoz most is tartja magát – mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy “történelmi tapasztalatai” alapján az a legjobb megoldás, ha a távozó pártvezetők távol tarják magukat az utód kiválasztásától. Ez azonban “nem jelenti azt, hogy nem is beszélgetek a lehetséges jelöltekkel” – mondta a kancellár.

A CDU 2018 decemberében tartott kongresszusán Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg pártelnöknek, aki a napokban – alig több mint egy év után – közölte, hogy távozik a tisztségből, amint kiválasztották utódját. Pártvezetői karrierje a CDU/CSU-tól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párthoz fűződő viszony körüli viták miatt ér véget.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ezzel összefüggésben Angela Merkel a szerdai tájékoztatón a jobboldali populistaként jellemzett pártokkal más európai országokban folytatott kormányzati együttműködéssel kapcsolatos újságírói kérdésre kijelentette, hogy a CDU/CSU nem működik együtt az AfD-vel, más országok gyakorlatát pedig nem kívánja értékelni, mert minden országnak önállóan kell eldöntenie az ilyen ügyeket.

A CDU elnöki tisztségére egyelőre egy politikus jelentkezett nyilvánosan, Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke. Annegret Kramp-Karrenbauerrel szerdán Berlinben folytatott megbeszélése után újságíróknak elmondta, szerinte az lenne a legjobb megoldás, ha kikérnék a tagság véleményét.

Az elnöki tisztség betöltése nem csupán személyi ügy, hanem a párt jövőjét meghatározó tartalmi kérdés, amelyet nyíltan, és “nem zárt ajtók mögött” kell eldönteni – nyilatkozott Norbert Röttgen, bírálva lehetséges elnökjelöltként számon tartott párttársait, akik eddig nem tájékoztatták szándékaikról a nagyközönséget, illetve a mintegy 400 ezer CDU-tagot, és sajtójelentések szerint a nyilvánosság kizárásával folytatnak egyeztetéseket, előkészítve egy lehetséges megállapodást a pártelnöki és kancellárjelölti, illetve egyéb vezetői feladatok elosztásáról.

Norbert Röttgen mellett ketten jelentették be hivatalosan a CDU központjának, hogy megpályázzák az elnöki tisztséget, de nevüket nem hozták nyilvánosságra. A lehetséges elnökjelöltek és kancellárjelölt-aspiránsok közé Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnököt, Friedrich Merz volt Bundestag-beli frakcióvezetőt és Jens Spahn szövetségi egészségügyi minisztert sorolja a német sajtó.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás