Óriási a szakadék az uniós költségvetési javaslatok között

Nehéz és kemény tárgyalásokra kell számítani az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről az állam-, illetve kormányfők csütörtökre összehívott rendkívüli tanácskozásán – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben.

A német kancellár Sanna Marin finn miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük közös tájékoztatóján kiemelte, hogy Németországnak “elemi érdeke” az EU-csúcs eredményessége, azért is, mert ha sikerülne megállapodni a 2021-ben kezdődő hétéves ciklus közös költségvetéséről, akkor nem a német soros EU-elnökségnek kellene foglalkozni vele az év második felében. Mindenekelőtt pedig azért fontos a mielőbbi megállapodás, hogy legyen elég idő a költségvetési finanszírozási programjainak előkészítésére. Azonban még nem tudni, hogy lehetséges-e a megállapodás – mondta Angela Merkel. Aláhúzta, hogy az eddigi javaslatok nem rendezik megfelelően a német szempontból fontos ügyeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Megjegyezte, hogy Németország és Finnország egyaránt nettó befizető – nagyobb összeget utalnak át a közös költségvetésbe, mint amekkorát kapnak belőle -, és a többi nettó befizetővel közösen együttműködnek majd a várhatóan nehéz és kemény brüsszeli tárgyaláson. Hangsúlyozta, hogy kormánya nem tudja elfogadni a Németországnak és más nettó befizetőknek járó befizetési kedvezmények ügyében tervezett fokozatos csökkentést.

Önmagában is nehéz ügy a költségvetés mérete – tette hozzá, rámutatva: Németországnak az Egyesült Királyság távozása és az infláció miatt akkor is évente 10 milliárd euróval többet – 28 milliárd euró helyett 38 milliárd eurót – kellene befizetnie, ha a költségvetés változatlanul a tagországok összesített bruttó nemzeti termékének (GNI) 1 százalékát tenné ki.

Ha pedig további terhek is nehezednének a nettó befizetőkre, meg kellene vizsgálni, hogy eloszlásuk “méltányos-e, vagy nem annyira méltányos”. Ez Németországnak nagyon fontos ügy – mondta.

Az Európai Parlamentnek is van beleszólása

Azt is tudomásul kell venni, hogy a tagországi kormányok ugyan fontosak, és meg kell állapodniuk egymással a költségvetésről, “de nem csak ők vannak a világon”. A költségvetést ugyanis az Európai Parlamentnek (EP) is el kell fogadnia, és “óriási a szakadék” a GNI 1,3 százalékát kitevő büdzséről szóló parlamenti javaslat, és a tagállami kormányokat összefogó Európai Tanács legutóbbi, a GNI 1,074 százalékát kitevő költségvetésről szóló javaslata között – fejtette ki Angela Merkel, megjegyezve, hogy minden tizedszázaléknyi eltérés kétmilliárd eurónyi különbséget jelent.

A többi között arról is szólt, hogy Németország nem tudná elfogadni az EU-s mezőgazdasági támogatások “bezuhanását”, jelentős csökkentését. A gazdálkodókat a klímaváltozás elleni küzdelemtől a trágyázás szabályainak szigorításán át a rovarok védelméig számos új feladat terheli, ezért továbbra is “forrásokkal jól ellátott” agrártámogatási fejezetre van szükség a közös költségvetésben. Mindennek alapján látható, hogy valamennyi résztvevő részéről nagyfokú kompromisszumkészség kell a költségvetés elfogadásához – mondta Angela Merkel.

Sanna Marin a többi között hozzátette: Finnországnak kiemelten fontos, hogy a jogállami elvek érvényesítése legyen a költségvetési források kifizetésének feltétele. Arról is szólt, hogy kormánya a klímaváltozás elleni küzdelemre összpontosított források és a mezőgazdasági támogatások ügyét is kiemelt kérdésként kezeli az uniós költségvetésről folytatott tárgyalásokon.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás