Európa még akár jól is járhat a német kormányválsággal

Az, hogy a német szociáldemokratáknak (SPD) új vezetői vannak, kétségessé teszi, hogy Angela Merkel negyedik kormánya kitölti-e 2021 őszéig tartó mandátumát. Ez a kimenetel mindazonáltal meglepően pozitív lehet Európa számára.

Saskia Esken és Norbert Walter-Borjans, az SPD új vezetői valószínűleg szívességet tesznek Németországnak és Európának egyaránt. Nem mintha a két politikus különleges tulajdonságokkal rendelkezne – mindketten “unalmas”, vaskalapos baloldaliak; kicsit talán a brit Jeremy Corbyn-ra hasonlítanak, csak nem annyira meggondolatlanok -, viszont azáltal, hogy ők kerültek ki győztesként a hónapokig tartó elnökjelölési folyamatból, jelentősen megnőtt annak az esélye, hogy szakad a német kormánykoalíció. Márpedig bármi, ami kimozdítja Németországot a politikai kábultságból, reménnyel kecsegtet.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) újonnan megválasztott társelnökei, Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminiszter és Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő, miután kiderült, hogy ők nyerték meg a párt elnökjelölő pártszavazását 2019. november 30-án. (EPA/OMER MESSINGER)

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának jelenlegi kormánya megbocsáthatatlanul középszerű, és súlyos változtatásra szorul. Vegyünk csak bármilyen kihívást, amellyel ma Európának szembe kell néznie, és rájövünk, hogy égető szükség lenne a német vezetésre és rugalmasságra – ez azonban jelenleg egyszerűen nem létezik.

Az euróövezetet a gazdasági megtorpanás veszélye fenyegeti, és Németország lenne az a gazdaság, amely a leginkább segíthetne megoldani ezt a problémát. Ehelyett azonban makacsul ragaszkodik a kiegyensúlyozott költségvetés gondolatához. Emellett hacsak nem erősítik meg egy teljes bankunióval – beleértve a régió hitelezőinek közös betétbiztosítási rendszerét -, a valutauniót újabb euróválság veszélyezteti.

Egy ilyen, geopolitikai szempontból is igen vészterhes időben Európának át kellene gondolnia katonai készenlétét és szövetségeit is. Ennek ellenére Berlin továbbra is szembeszáll a NATO-szövetségesek felszólításával, miszerint költsön többet a védelemre és a hadseregre, amely egyébként távolról sem áll készen arra, hogy segítsen megvédeni Kelet-Európát Oroszországgal szemben, ha esetleg valaha erre kerülne sor.

Bár az pozitív dolog, hogy a német szövetségi parlament (Bundestag) nemrégiben megszavazta a kormány klímavédelmi programja alapján készült jogszabálycsomagot, amely azt szolgálja, hogy Németország teljesítse az éghajlatváltozás elleni nemzetközi küzdelemben 2030-ra kitűzött célokat, és bár ez több, mint amit a legtöbb nyugati ország elmondhat magáról, az adózási vonatkozású változtatásokhoz a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat hozzájárulása is szükséges, amelyben a kormánypártok nincsenek többségben. Ezért meg kell szerezniük a Zöldek vagy a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatását, amelyek számos szakértővel és klímavédelmi civil szervezettel együtt elhibázottnak és hiányosnak minősítették a kormányzati klímavédelmi tervet, és ellene szavaztak a Bundestagban.

A Merkel-kormány belpolitikája mindazonáltal mindezt alulmúlja:

• Németország utolsó jelentős gazdasági reformjára elődje, Gerhard Schröder vezetése alatt került sor;
• az adóreform régóta esedékes lenne, főleg mivel más országok csökkentik a társasági adókat;
• aztán ott van a bevándorlási törvény, amely esetében előnyös lehetne egy Kanada-típusú, pontrendszeren alapuló megközelítés, amely enyhíthetné az országban kialakult képzett munkaerőhiányt – egyébként vannak erre irányuló kísérletek: az Európai Unión kívüli szakképzett ápolók munkavállalási célú bevándorlását már egy új, külön erre specializálódott kormányzati ügynökség támogatja (igaz, megvárták, hogy több tízezer – különböző becslések szerint 50-100 ezer – ápoló hiányozzon a német egészségügyi rendszerből).

Tehát a négy Merkel-adminisztráció – amelyből háromban az SPD is részt vett – csak a felszínt kapargatta. Még a kancellár által évek óta ismételgetett mondat – miszerint “az adat az új olaj”, és hogy a digitalizáció elsődleges fontosságú Németország fejlődése szempontjából – is csak “üres fecsegés” volt.

A legjobb, amit a jelenlegi koalícióról el lehet mondani, hogy túlélte a 2015-16-os menekültválságot, és később helyreállította a rendet. Igaz, a pártok kipipálhatják a 2018 elején vonakodva megújított nagykoalíció által elfogadott projektek nagy részét, ez azonban egy elég kiábrándító lista volt, amelyet olyan koalíciós partnerek írtak alá, akik nyíltan utálják egymást.

Mindezek következtében Németország elvesztette vezető szerepét. Ez vákuumot hagyott Európa szívében, amelyet Emmanuel Macron francia elnök próbál kitölteni: nagy kérdéseket tett fel az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, támogatást vagy legalább válaszokat várva Németországtól. A Berlin felől érkező csend azonban fülsiketítő.

Frusztráltságában Macron egyre nagyobb kockázatokat kezdett vállalni: felvetette egy új európai katonai szövetség ötletét, új kapcsolat kialakításán dolgozik Oroszországgal, átalakítaná az euróövezet gazdaságát, valamint leginkább neki köszönhető, hogy nem kezdődnek meg az EU-csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával és Albániával. A németek pedig látszólag nem tudnak mit kezdeni egy ilyen vállalkozó szellemű európai vezetővel.

Berlin utálja a politikai válságot, azonban most kénytelen lesz ismét szembesülni vele. Vegyük át a legvalószínűbb forgatókönyvet.

Először is, az SPD pénteken kezdődő kongresszusán Eskent és Walter-Borjanst megválasztják társelnököknek, akik ezután eldönthetik, hogy mit tegyenek a koalícióval kapcsolatban. Kétségkívül új irányt követelnek majd Merkeltől, beleértve a minimálbér növelését. A közvélemény-kutatásokon egyre inkább köszködő konzervatívoknak nem lesz más választásuk, mint határozottan nemet mondani.

Az SPD ezután megkísérelhet kilépni a kormányból. Merkel ebben az esetben valószínűleg bizalmi szavazást kérne a parlamentben. Németországban a kancellárt csak akkor lehet elmozdítani posztjáról, ha a parlament egyidejűleg újat választ. Tehát Merkelnek – vagy utódjának – jó esélye van arra, hogy egy kisebbségi kormány élén hatalmon maradjon. Ez a gondolat rettenetesnek tűnik a németek szemében, de a szomszédos Dánia és más országok is bizonyítják, hogy egy kisebbségi kormány működhet.

Ebben az esetben Merkelnek vagy utódjának minden egyes esetben és kérdésben jóváhagyást kellene kérnie a Zöldek vagy a vállalkozásokat támogató FDP részéről. Ehhez legalábbis nyílt vitára és/vagy párbeszédre lenne szükség, ami az évek óta tartó parlamenti tehetetlenség után jótékony hatással lenne a német demokráciára.

Ha a kisebbségi kormány nem jön össze, Frank-Walter Steinmeier német államfő új választásokat ír ki. Igen, Európában sok előrehozott választás volt az utóbbi időben, de Németországban – például Spanyolországtól eltérően – az új választások valóban megváltoztatnák a parlament összetételét, lévén a Zöldek Németország második számú politikai erejévé léptek elő, így a konzervatívok egyértelműen velük próbálnának új kormányt alakítani, ami egyértelműen vérfrissítést jelentene a német bel- és külpolitikában egyaránt.

Az elkövetkező hetek és hónapok történelmi jelentőségűek lehetnek a német politikai élet szempontjából, amely valószínűleg soha nem látott válság elé néz. Azonban amint elül a por, az új felállás új lendületet adhat a politikai vitának és döntéshozatalnak. Ez pedig semmiképpen sem rossz dolog.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő