_

Várhatóan még ma lemond a finn miniszterelnök

Kihátrált Antti Rinne finn miniszterelnök mögül az ötpárti kormányzó koalíció egyik pártja, és sajtóértesülések szerint a miniszterelnök még a nap folyamán benyújtja lemondását, nem várva meg a kabinetje elleni bizalmi szavazást.

A koalícióban részt vevő Centrumpárt kedden egyértelművé tette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. Katri Kulmuni, a Centrumpárt elnöke előző nap azt mondta, hogy pártja továbbra is elkötelezett az ötpárti koalíció fenntartása iránt, de nem bízik Rinnében, és ebből a szociáldemokratáknak le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket. Sajtóértesülések szerint Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán.

Már csak azért sem valószínű, hogy a Centrumpárt előrehozott választást akarna, mert a többi kormányzó párthoz hasonlóan megcsappant a népszerűsége, és ezzel csak az euroszkeptikus nacionalista Finnek (korábban Igazi Finnek) malmára hajtaná a vizet. Az áprilisi választáson ez a párt egy hajszálnyira maradt le az első helyen végzett baloldali szociáldemokraták mögött.

Antti Rinne finn miniszterelnök (k) érkezik a szociáldemokrata párt válságülésére 2019. december 3-án. (EPA/PEKKA SIPOLA)

A kormányválság a postássztrájkkal hozható összefüggésbe. A kormány működésének törvényességét felügyelő hivatalhoz több panasz érkezett Rinnére a sztrájk kezelése miatt. Múlt pénteken lemondásra kényszerült Sirpa Paatero, az önkormányzati ügyekért és postáért is felelős miniszter.

A munkakörülményekkel elégedetlen postások november 11-én léptek sztrájkba, miután több hétig tartó egyeztetések után sem sikerült egyezségre jutniuk az állami munkáltatóval a munkakörülmények javításáról és egy új szakszervezetbe való betagozódásról. A munkabeszüntetés közel két hétig tartott, és kiterjedt más ágazatokra, egyebek közt a légiközlekedésre, valamint a közúti és tengeri fuvarozásra is. Végül november 24-én a sztrájkolóknak sikerült megállapodniuk a munkáltatójukkal, a sztrájk aznap véget is ért, de már a következő napon újabb kezdődött. A munkabeszüntetésben mintegy tízezer postás vett részt.

Ez idő alatt vált ismertté, hogy Sirpa Paatero miniszter tudott róla, hogy a munkaadó egy előnytelenebb, kisebb fizetést ígérő munkaszerződést akar kötni a szakszervezettel. Emiatt több ellenzéki párt is bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen. A bizalmi szavazás délután, helyi idő szerint 14 órakor lesz a parlamentben.

A finn postások novemberben általában nagyon leterheltek, mert a karácsony előtti bevásárlásokkal együtt a postai csomagküldések is megszaporodnak. A sztrájk miatt komoly, néhány napos vagy hetes csúszások voltak a küldemények kézbesítésében.

Frissítés: Rinne benyújtotta lemondását

Antti Rinne finn miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását, Sauli Niinistö államfő pedig elfogadta a döntést – tájékoztatott az elnöki hivatal. Az államfő egyúttal arra kérte a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet.

Sanna Marin közlekedési és hírközlési miniszter, a párt elnökhelyettese már jelezte, hogy kész átvenni a kormányfői megbízatást. Ha így történik, a 34 éves Marin az ország legfiatalabb miniszterelnöke lesz.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás