_

Az amerikai szenátus a hongkongi tüntetők pártjára állt

Az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden este egyhangúlag megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.

Az elfogadott jogszabály értelmében az Egyesült Államoknak évente felül kellene vizsgálnia a Hongkongnak nyújtott támogatását. Ennek érdekében a külügyminiszternek évente igazolnia kellene, hogy Hongkong kellő mértékben független Pekingtől, és ezzel mintegy kezességet vállal az 1997-ben Kínához visszacsatolt, 263 szigetből álló városállam különleges státuszának megőrzéséért.

A Hongkongi Emberi Jogok és Demokrácia Törvénye névre elkeresztelt törvényjavaslat megbízná az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat e különleges közigazgatási területen.

Hongkong, 2019. november 19.
Az egyik kormányellenes tüntető beszél a rendőrökhöz Hongkongban 2019. november 19-én. A hatodik hónapja tartó tüntetések kapcsán eddig 4491 embert vettek őrizetbe.
MTI/EPA/Fazry Ismail

A megszavazott jogszabályt a szenátus kedden este – a voksolás után – átküldte a képviselőháznak, amely egyébként már október végén megszavazta a saját törvénytervezetét a hongkongi emberi jogok védelméről. A szenátusi törvénytervezet abban különbözik a képviselőházitól, hogy kevesebb feltételt szab a szankciók foganatosításához. A két törvényjavaslatot előbb “összefésülik”, azaz egyeztetik a bennük foglaltakat, majd ezt követően küldik a Fehér Házba, ahol az elnök aláírásával válik törvénnyé.

A szenátus kedden este megszavazott egy másik törvényjavaslatot is, amely megtiltja bizonyos, a tüntetők ellen alkalmazott rendőri kényszerítő eszközök – például könnygázbombák, paprikaspray-k, gumilövedékek, kábító fegyverek – exportját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Kínai Politikai Tanácsadói Konferencia Nemzeti Bizottságának külügyi testülete szerdán kiadott közleményében “súlyos felháborodását és határozott tiltakozását” fejezte ki a törvényjavaslat megszavazását illetően. A közlemény szerint az amerikai szenátus döntésével figyelmen kívül hagyta a kínai fél ismételt állásfoglalását az ügyben, és jelentős mértékben beavatkozott Kína, valamint Hongkong belügyeibe. A testület úgy vélekedett, hogy a javaslat megszavazásának semmi köze az emberi jogokhoz vagy a demokráciához, célja csupán egyes, “Hongkongban tevékenykedő bűnözők kimosdatása és támogatása”.

A testület egyidejűleg felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel a beavatkozással Kína és Hongkong belügyeibe, mert ez vissza fog ütni az Egyesült Államokra. “Senki ne becsülje alá Kína központi kormánya és a kínai nép eltökéltségét a nemzeti szuverenitás, biztonság és egység megvédésére, valamint Hongkong fejlődésének és stabilitásának fenntartására vonatkozóan” – figyelmeztetett a közlemény.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás