Ma este megint borulhat a Brexit menetrendje

Kedden este a változatosság kedvéért a Brexit Boris Johnson által tervezett menetrendjéről szavaznak az alsóházban, de a brit belpolitikai viszonyok fényében már itt is elakadhat a folyamat. Ez esetben a kormány előrehozott választásokat jelenthet be. 

A konzervatív párti politikus a Brexit-megállapodásról szóló törvénytervezet kedd délutáni alsóházi vitáját megnyitó felszólalásában kijelentette, hogy az egyezmény törvénybe iktatásával már a jövő héten le lehetne állítani a megállapodás nélküli, rendezetlen kilépés következményeinek elhárítását célzó előkészületeket.

A brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadása soha nem látott mértékben erősítené meg Nagy-Britannia szuverenitását, és minden eddiginél több döntési jogot telepítene vissza a brit demokratikus intézmények hatáskörébe – jelentette ki Boris Johnson brit kormányfő.

A Brexit-megállapodás ratifikálásának tervezetét Johnson kormánya előző éjjel terjesztette be az alsóháznak, rendkívül feszes elfogadási menetrenddel együtt, amelynek alapján a tervezet második és harmadik olvasatbeli alsóházi elbírálása akár csütörtökre befejeződhet.

Kedd este viszont a sok képviselő által élesen bírált menetrendről külön szavazás lesz. A Downing Street pedig jelezte, hogy ha az alsóház ezt elveti, a kormány a tervezet egészét visszavonja és elkezdi az előrehozott választások előkészítését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Johnson a kedd délutáni vitában megerősítette: ha a parlament “elhúzza a Brexitet januárig vagy még tovább”, akkor a Brexit-megállapodás ratifikációs tervezetét vissza kell vonni. A kormányfő alig burkolt utalást tett arra is, hogy ez esetben az előrehozott választások megszervezése lesz a feladat, különösen akkor, ha az Európai Unió jóváhagyja a kilépés halasztását.

Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője a keddi vitában kijelentette, hogy a Labour-frakció az eljárási menetrend ellen szavaz. Corbyn szerint a 115 oldalas jogi szöveg elbírálására három napot engedélyező programindítvány “az elszámoltathatóság kikerülésére tett szégyenteljes kísérlet” a kormány részéről.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

Csökken az Omicron miatti aggodalom, 15.600 pont felett a DAX

Magasabban kezdték a napot az európai indexek, köszönhetően a kínai monetáris feltételek lazításának és annak, hogy az Omicron vélhetően mégsem lesz olyan negatív hatással a gazdasági fellendülésre, mint azt előzetesen gondolták. Másrészről viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a jegybankok tartják magukat ahhoz, hogy elkezdik visszavonni a piaci ösztönző eszközöket.

Read More »

Leave a Reply