Az EU határvédelmi megállapodást kötött Montenegróval

Az Európai Unió Tanácsa az EU-tagállamok és Montenegró közötti közös határigazgatás összehangolását lehetővé tevő operatív együttműködést írt alá – közölte az uniós tanács hétfőn.

A tájékoztatás szerint a tagországok bel-, és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozásának keretében aláírt megállapodásban szereplő tevékenységek célja az illegális migráció kezelése, különös tekintettel a migrációs áramlások hirtelen változásaira, valamint a határokon átnyúló bűnözésre. A tevékenységek magukban foglalhatják a határon folytatott fokozott technikai és operatív segítségnyújtást is.

A megállapodás szerint az EU külső határainak igazgatására összpontosító operatív együttműködést a Frontex keretében működő Európai Határ- és Parti Őrség koordinálja majd. A megállapodást később hivatalos formában is aláírják, miután az Európai Parlament jóváhagyta azt, és mindkét fél elvégezte a szükséges jogi lépéseket – tették hozzá.

A Montenegróval aláírt megállapodás az ötödik együttműködést rögzítő dokumentum lesz a nyugat-balkáni régió partnerországaival. Hasonló megállapodásokat írtak alá 2018 októberében Albániával, 2018 júliusában Macedóniával, 2018 szeptemberében Szerbiával és 2019 januárjában Bosznia-Hercegovinával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »