Oroszország felfegyverzi Abháziát

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította az orosz kormányt, hogy kössön megállapodást Abháziával, amely értelmében Moszkva finanszírozza a köztársaság fegyveres erőinek korszerűsítését.

Az erről szóló rendelet hétfőn jelent meg az orosz online jogi közlönyben. A Grúziától 1992-ban elszakadt, és Oroszország által 2008-ban függetlennek elismert köztársasággal az orosz védelmi tárca tárgyal majd a megállapodás részleteiről, a külügyminisztérium részvételével.

Moszkva és Szuhumi katonai együttműködése hivatalosan a 2008 augusztusi dél-oszétiai orosz-grúz katonai konfliktus után vette kezdetét. Abházia és Dél-Oszétia területén – ezeket a köztársaságokat Grúzia saját területének tekinti – Oroszország katonai bázisokat hozott létre a helyi lakosság biztonságára hivatkozva.

Az orosz kormány szeptember 13-án hagyta jóvá a megállapodás tervezetét, amelynek keretében az orosz költségvetés terhére fogják korszerűsíteni az abház fegyveres erőket; egyebek között szakaszosan egységesítik majd az orosz és az abház katonai irányítás szabványait, a fegyveres erők kiképzését és felszerelését. A kormányzati határozat értelmében a finanszírozáshoz szükséges dokumentációt december 15-ig kell előkészíteni.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »