Újabb amerikai bázis létesül Lengyelországban

Újabb lengyelországi amerikai bázisról ír alá nyilatkozatot Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök hétfőn New Yorkban  – közölte a lengyel elnök kabinetfőnöke.

A két elnök találkozójának napirendjén részben azok a témák szerepelnek, amelyekről szeptember elején tárgyaltak volna Varsóban. Trump akkor a Floridát fenyegető hurrikán miatt elhalasztotta látogatását.

Krzysztof Szczerski elmondta: a hétfőn aláírandó dokumentum az amerikai haderő lengyelországi állomásoztatásának konkrét helyszíneiről szól, és megerősíti a Trump és Duda által júniusban aláírt, az Egyesült Államok lengyelországi katonai jelenlétének növeléséről szóló nyilatkozat azon pontját, amely szerint Lengyelországban amerikai hadosztály-parancsnokságot létesítenek.

A júniusi nyilatkozat értelmében ezer katonával megemelik a Lengyelországba 2017-ben állandó rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulat létszámát. Az amerikai hadosztály-parancsnokság létesítése mellett a dokumentum az  MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló század telepítéséről, továbbá egy szállítási légibázis, valamint az amerikai haderőt támogató infrastruktúra létesítéséről is szól.

Az amerikai katonák hat nyugat-lengyelországi támaszponton állomásoznak, és amerikai parancsnokság alatt működik a kelet-lengyelországi Orzyszba telepített nemzetközi NATO-zászlóalj is. Lengyelország egy hetedik, egyelőre meg nem nevezett helyszínt javasolt újabb amerikai katonák állomásoztatására.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »