Merkelnek nincsenek uniós intézményvezetői ambíciói

Továbbra sem vállalna vezető tisztséget egyetlen brüsszeli uniós intézmény élén sem, és csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy erre vonatkozó, „gyakran ismételt szavait szemmel láthatóan nem tartják tiszteletben” – közölte a német kancellár a brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően újságírói kérdésre válaszolva pénteken.

Angela Merkel sajtótájékoztatóján az uniós intézmények vezető tisztségeivel kapcsolatban elmondta: tiszteletben tartják a különböző álláspontot képviselő uniós tagországi vezetők véleményét, az unió ugyanis „nem csak Franciaországból és Németországból áll”.

Mint azt megerősítette, „pillanatnyilag ténykérdés”, hogy egyetlen jelöltnek sincs többsége az Európai Bizottság következő elnöki tisztségének betöltéséhez, közös megoldást kell találni az Európai Parlamenttel egy válsághelyzet elkerülése érdekében.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Manfred Weber helyett tudna-e egy újabb néppárti jelöltet támogatni, Merkel kijelentette: előbb egyeztetni kell az Európai Parlamenttel, és meg kell várni a konzultáció eredményét. Hozzátette: az, hogy a csúcstalálkozó alkalmával nem született döntés az uniós intézmények vezetőinek személyéről, nem bír semmilyen negatív üzenettel.

Brüsszel, 2019. június 21.
Angela Merkel német kancellár sajtóértekezletet tart az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának első napján, 2019. június 20-án. A tagállami vezetők tanácskozásán nem sikerült megállapodni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről.
MTI/AP/Virginia Mayo

Merkel előremutatónak nevezte, hogy bizonyos iránymutatásokat tartalmazó megállapodás született az eurót használó országok költségvetését illetően, ugyanakkor decemberig, a csomag teljes elfogadásáig várni kell arra, hogy az uniós vezetők valóban jelentős lépést tettek-e az uniós fizetőeszköz, az euró konszolidációja érdekében.

Arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépési folyamatának legfrissebb fejleményeit áttekintő megbeszélésen egyetértés mutatkozott abban, hogy az EU együtt kíván dolgozni bármely újonnan megválasztott brit miniszterelnökkel. Kiemelte azonban, hogy nem lehet szó a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás újratárgyalásáról.

Újságírói kérdésre válaszolva továbbá elmondta: az európai országok reménykednek abban, hogy politikai megoldást lehet találni az Egyesült Államok és Irán között kiújult feszültségre. „Természetesen aggódunk, és diplomáciai tárgyalásokra számítunk annak érdekében, hogy politikai megoldás születhessen a fenyegető, egyre feszültebb helyzetre” – fogalmazott.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »