Nincs megállapodás az uniós tisztújításról

Nem sikerült megállapodni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről a tagállami vezetők brüsszeli csúcsértekezletén, ezért jövő vasárnap újabb találkozót tartanak – jelentette be az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban.

Donald Tusk sajtóértekezletén arról számolt be, hogy az egyeztetésen nem sorakozott fel a többség az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelöltek egyike mögött sem. Mint közölte, a megüresedő uniós vezetői posztokról egyfajta „csomagban” kell megegyezni, amely tükrözi a közösség sokszínűségét. Hozzátette, hogy a június 30-i rendkívüli EU-csúcsig folytatódnak a megbeszélések, nemcsak a tagállamok között, hanem az európai parlamenti frakciókkal is.

A tagállami vezetők a csúcstalálkozón egyebek mellett elfogadták az Európai Unió következő ciklusra vonatkozó stratégiai célkitűzéseit. A négy nagyobb célt, s azokon belül további pontokat tartalmazó dokumentum számos fontos témakörben megszabja 2024-ig a közös cselekvés fő stratégiai irányait, prioritásait, és irányvezetőként szolgál majd az EU intézményei, főként az Európai Bizottság számára.

Elfogadott zárónyilatkozatukban az Európai Unió vezetői határozottan elítélték a Ciprus közelében elkezdett „illegális” török próbafúrásokat, és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével. Hangsúlyozták, hogy az ankarai kormány fellépése súlyos és azonnali negatív következményekkel jár a kétoldalú kapcsolatokra nézve.

Az Unió emellett újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában.

A maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben az Európai Tanács üdvözölte a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdai bejelentését, miszerint vádat emelnek négy gyanúsított ellen. Az uniós vezetők végezetül felszólították Oroszországot, hogy működjön együtt a nyomozócsoporttal.

A csúcstalálkozó alkalmával nem született egyhangú megállapodás a 2050-es európai uniós klímasemlegességi célkitűzésről – diplomáciai források szerint ennek oka Csehország, Lengyelország és Magyarország vétója volt. A zárónyilatkozatba a célkitűzés csupán lábjegyzetként került be, amelyben ez áll: „A tagállamok nagy többsége vállalja, hogy eléri a klímasemlegességet 2050-re.”

Brüsszel, 2019. június 20.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezik Brüsszelben 2019. június 20-án.
MTI/EPA/Julien Warnand

Angela Merkel német kancellár a találkozó első munkanapját követően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: noha nem született döntés az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről, jobb még néhány napot várni, és folytatni a tárgyalásokat, mintsem elhamarkodott döntéseket hozni. „Közös megoldást akarunk az Európai Parlamenttel, semmilyen körülmények között sem akarunk válsághelyzetet teremteni” – fogalmazott.

Emmanuel Macron francia elnök újságíróknak adott nyilatkozatában leszögezte: Európának meg kell mutatnia, hogy egységet tud mutatni úgy, hogy minden fél szem előtt tartja saját és az unió érdekeit. Az Európai Tanács által, az uniós intézmények élére javasolt „asztalra került mindhárom nevet kizárták, ami lehetővé teszi, hogy újraindítsuk a folyamatot” – mondta.

Juri Ratas észt miniszterelnök távozásakor azonban azt mondta, senkit sem zártak ki az uniós bizottság vezető tisztségére aspiráló jelöltek közül, még minden név az asztalon van. Reményét fejezte ki, hogy a következő vasárnap megoldás születhet a bizottsági elnök személyét illetően.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »