Friss hírek

A britek szerint is Irán áll a tartályhajó-támadások mögött

A brit kormány által elvégzett vizsgálat alapján szinte biztosra vehető, hogy az iráni fegyveres erők egyik alakulata, az Iszlám Forradalmi Gárda hajtott végre támadást két olajszállító tartályhajó ellen – közölte pénteken a brit külügyminisztérium.

A londoni külügyi közlemény szerint nem hihető, hogy az Ománi-öbölben történt csütörtöki incidensért más állami vagy nem állami hátterű elkövető lehetne felelős. A tárca szerint az utóbbi időben is volt példa tartályhajók elleni iráni támadásokra.

A Front Altair tartályhajó ég az Ománi-öbölben 2019. június 13-án, miután kora reggel megtámadták az Egyesült Arab Emírségek és Irán közötti tengerszakaszon. EPA/STRINGER

Az Egyesült Arab Emírségek által vezetett vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az emírségekbeli el-Fudzseira kikötője közelében május 12-én négy tartályhajó ellen elkövetett támadás mögött is fejlett eszközöket használó, állami hátterű elkövető állt, és London bizonyos abban, hogy e támadásért is Iránt terheli a felelősség – áll a brit külügyminisztérium pénteki nyilatkozatában.

  • Az USA is Iránt okolja
Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott pénteki telefoninterjújában szintén Iránt okolta az Ománi-öbölben csütörtökön történt incidensért, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy kész a tárgyalásokra Teheránnal.

Az Egyesült Államok “nem veszi könnyedén” a két tankerhajó elleni támadást – fogalmazott az elnök és utalt arra a videóra, amelyet az amerikai hadsereg hozott nyilvánosságra, és amely azt mutatja, hogy egy iráni naszád tagjai éppen elmozdítanak egy fel nem robbant aknát az egyik tartályhajó mellől.

“Irán tette ezt, ez látszik abból is, hogy ott a hajójuk” – hangoztatta Trump. Hozzáfűzte: az irániak arra törekedtek, hogy ne hagyjanak hátra bizonyítékokat.

Jeremy Hunt külügyminiszter a közleményben úgy fogalmazott: a legutóbbi támadások is a destabilizáló célú iráni megnyilvánulások mintáját követik, és súlyos veszélyt jelentenek a térségre. Hunt szerint a polgári hajózás elleni támadások nemzetközi normákat sértenek, és alapvető fontosságú, hogy a tartályhajók és személyzeteik biztonságosan közlekedhessenek a nemzetközi vizeken.

A brit kormány nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben keresi a feszültség enyhítését célzó diplomáciai megoldásokat – hangsúlyozta a pénteki közleményben a brit külügyminiszter.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon optimista a Daimler Truck

A Daimler Truck AG német haszongépjármű gyártó konszern a koronavírus-válság miatt tavaly bekövetkezett visszaesést követően idén eladásainak jelentős növekedésére és bevételarányos jövedelmezősége normalizálódására számít.

Read More »

Rendkívüli szigor jön Csehországban

A cseh kormány az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi: a helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatókat és az iskolákat, továbbá jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.

Read More »

Húsvét előtt biztosan nem lazít Olaszország

Az olasz egészségügyi miniszter szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások legalább április 6-ig tartó meghosszabbítását jelentette be, miközben San Marino Köztársaság nemzeti oltási napot hirdetett meg a miniállamba megérkezett orosz vakcina beadásának elindítása miatt.

Read More »

Kérdéses a CSA jövője

Frantisek Simáne, a Smartwings csoport tulajdonosa szerint a CSA tavalyi vesztesége mintegy másfél milliárd korona. A cég esetleges csődje azokat az ügyfeleket is érintheti, akik majdnem egymilliárd korona értékben repülőjegyeket vettek a CSA-tól, de eddig még nem használták fel azokat.

Read More »