Hamarosan nagyobb dózisban érkezhetnek Kína fenyegetései

Kína újabban feketelistát állít össze a “rosszul viselkedő” külföldi vállalatokról. Ez a legfrissebb figyelmeztető jelzés, amivel az ázsiai ország megpróbál reagálni az Egyesült Államok lépéseire – egyelőre anélkül, hogy tovább gerjesztené az egyre mélyebb kereskedelmi vitát. Ez azonban egyre nehezebbnek bizonyul.

A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert károsították a helyi cégek jogait és érdekeit. Nem egészen világos, hogy ez mit is jelent majd pontosan a gyakorlatban, mindenesetre úgy tűnik, hogy a nyilvántartásba vétel közvetlen választ ad a Huawei távközlési óriás elleni amerikai támadásra.

Pekingi tisztviselők eközben a napokban tőlük szokatlan, nyilvános beszédeket tartottak kereskedelmi álláspontjukról, politikai dokumentumokkal és hétvégi sajtótájékoztatókkal. Ők az amerikai felet hibáztatták a tárgyalások megszakadásáért, ugyanakkor hangsúlyozták az együttműködés és a párbeszéd helyreállítása iránti vágyukat.

Eddig úgy tűnt, mintha Kína kereskedelmi konfliktusra vonatkozó megközelítése egy játékelméleti tankönyv oldalairól származna: konzisztens, többnyire arányos, “szemet szemért” választ adott az amerikai akciókra és agresszióra, miközben igyekezett elkerülni a helyzet eszkalálódását.

Most azonban úgy látszik, Kína egyelőre nem talál megfelelő válaszcsapást a Huawei elleni kegyetlen támadásra. Ez azért történhet így, mert bár azt akarja, hogy a távközlési vállalatot sürgősen vegyék le a szankciós listáról, meg kell akadályoznia a konfliktus kiéleződését, különösen a június végén, Japánban megrendezendő G20-csúcstalálkozó előtt.

Az eredmény pedig: baljós kijelentések kombinációja – ilyen például az, hogy az ázsiai óriás állítólag komolyan fontolgatja a ritkaföldfémek exportjának korlátozását -, amelyek azért jelzik, hogy Kína egyelőre nem keresi a teljeskörű konfrontációt. Ez a lavírozás azonban egyre nehezebbé válik az idő múlásával: anélkül, hogy tettekre váltanák őket, a fenyegetések hamarosan értelmetlenek lesznek.

A FedEx-malőr sem segít

Egy új, a FedEx-et érintő vizsgálat csak tovább szítja a feszültséget. A kínai hatóságok ugyanis azt vizsgálják, hogy amerikai globális szállítmányozó cég sérti-e ügyfeleinek jogait, miután a Huawei a múlt héten  azzal vádolta meg a FedExet, hogy beleegyezése nélkül megváltoztatta csomagjainak útvonalát.

A Huawei beszámolója szerint a Japánban feladott csomagokat a kínai irodák helyett a cég amerikai címére kézbesítették, ráadásul két másik, Vietnamban feladott szállítmányukat is átirányították az Egyesült Államokba az eredetileg megjelölt szingapúri és hongkongi címekre történő kézbesítés helyett. A FedEx nem sokkal később közzétett egy bejegyzést a Weibo kínai mikroblogon, amelyben elnézést kérnek a Huawei-től a hibásan kézbesített csomagok miatt.

Bár a közleményben hangsúlyozták, hogy semmilyen kívülről érkezett utasítás nem állt az ügy hátterében, arra jól rávilágít, hogy egyre nehezebb “szétválogatni” a jogos panaszokat és a vagdalkozásokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre nehezebb lesz visszafordítani a helyzet további kiéleződését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »