Kína visszavág az USA-nak a Huawei ellehetetlenítése miatt

A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai cégeknek – közölte a kínai állami rádió.

Kao Feng, a minisztérium szóvivője közölte, hogy a „megbízhatatlanok listájára” azok kerülnek fel, akik semmibe veszik a piaci szabályokat és a szerződések szellemét, nem kereskedelmi okokból akadályoznak beszállítókat termékeik kínai vállalatoknak való eladásában, valamint súlyosan sértik kínai vállalatok legitim érdekeit és jogait.

A kínai bejelentés szerint az intézkedés nem irányul egyetlen ország vagy vállalat ellen sem, de éppen egy olyan pillanatban hoztak róla döntést, amikor az Egyesült Államok és a Kína közötti feszültség rendkívül kiéleződött, miután a Huawei Technologies kínai óriásvállalatot és 68 leányvállalatát két hete feketelistára tette az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Ezen a listán olyan, az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek, amelyek az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. Amerikai beszállítói nélkül akár el is lehetetlenülhet a Huawei tevékenysége.

Előzőleg Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről szóló rendeletében felhatalmazta a kereskedelmi minisztériumot arra, hogy tiltsa meg amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államok számára. A rendelet nem nevesített egyetlen országot vagy vállalatot sem, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a Huawei a célpont.

Trump rendelettel ment neki a Huawei-nek

Pompeo: a Huawei-jel nem lehet megbízható hálózatot építeni

A Financial Times (FT) című brit gazdasági napilap pénteken azt írta, hogy a Huawei Technologies utasította munkavállalóit az amerikai kollégáikkal való technikai megbeszélések lemondására, valamint hazaküldte a kínai központjában dolgozó számos amerikai alkalmazottját. A kutatás-fejlesztési részlegben dolgozó amerikai állampolgárokat már két hete visszaküldték az Egyesült Államokba, miután a Huawei az amerikai feketelistára került.

A Huawei nem volt hajlandó kommentálni az FT értesüléseit.

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »