Egyre több kínai diák ütközik akadályokba az amerikai vízum-ügyintézés kapcsán

Az Egyesült Államokban tanulni vágyó kínai diákoknak és oktatóknak gondjaik akadhatnak a vízum-ügyintézéssel – figyelmeztetett a kínai állami televízió a pekingi oktatási minisztériumra hivatkozva hétfőn.

Peking és Washington között jelentősen nőtt a feszültség az elmúlt időszakban a kettejük között dúló kereskedelmi háború, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot érintő amerikai szankciók, a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tenger, valamint Tajvan miatt.

A kínai állami televízió az oktatási minisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy egyre több kínai diáknak adódott problémája azzal, hogy korlátozták amerikai tanulmányi vízumuk időtartamát vagy elutasították vízumkérvényüket. Ez kedvezőtlen hatással van az Egyesült Államokba készülő vagy már ott tanuló kínai diákokra – tette hozzá az állami televízió.

Az oktatási minisztérium figyelmezteti a külföldi tanulmányi útra készülő hallgatókat és oktatókat, hogy fokozottan vegyék figyelembe az esetleges kockázatokat, és tegyenek megfelelő előkészületeket – hangsúlyozta a televízió.

Az Amerikában tanuló mintegy 360 ezer kínai állampolgár által fizetett tandíjak és egyéb költségek évente 14 milliárd dolláros bevételt jelentenek az Egyesült Államoknak.

A Global Times című kínai napilap szerkesztője, Hu Hszi-csin a Twitteren azt írta: az oktatási minisztérium figyelmeztetése egyben válasz az amerikaiak által indított kereskedelmi háborúra.

Egy csoport republikánus képviselő a múlt hónapban törvénytervezetet nyújtott be annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy a kínai hadsereg alkalmazásában álló vagy az általa támogatott személyek tanulmányi vagy kutatói vízumot kaphassanak az Egyesült Államokban. A törvény életbe lépéséhez elengedhetetlen, hogy az amerikai kormány listázza azokat az intézményeket, amelyek kapcsolatban állnak a kínai hadsereggel.

Az elmúlt időszakban több amerikai tisztségviselő fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a kínai állampolgárok szellemi tulajdont lophatnak vagy kémkedhetnek az amerikai egyetemeken és más intézményekben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »