Kurz nem veszi át a néppárti frakció vezetését

Sebastian Kurz leváltott osztrák kancellár nem veszi át az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetői posztját, illetve parlamenti mandátumát sem veszi fel – közölte kedden a politikus szóvivője az APA hírügynökséggel.

Az ÖVP frakcióvezetője August Wöginger marad, aki e pozícióban már a korábbiakban is kitűnő munkát végzett, és Kurz bizalmát élvezi – fűzte hozzá a szóvivő, aki azt is közölte, hogy a pártot vezető politikus a fizetését sem veszi fel.

Kurz most mindenekelőtt “mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a zökkenőmentes átmenetet az ügyvivő kormánynak” – hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve, hogy ezt követően az ex-kancellár országjárásra indul Ausztriában, hogy “támogatást szerezzen az emberektől irányvonalának folytatásához”.

Kurzot és kormányát hétfőn mozdította el posztjáról az osztrák parlament, miután az ellenzéki pártok összehangoltan ellene szavaztak. A kancellár ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szavazásán az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) együtt voksolt a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is, amely egy hete még koalícióban együtt kormányzott Kurzzal, ám a néppárti kancellár felmondta a szövetséget, miután kompromittáló videó került napvilágra az FPÖ vezetőjéről, Heinz-Christian Strache alkancellárról.

Bécs, 2019. május 23.
Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtótájékoztatót tart a bécsi kancellárián 2019. május 23-án, négy nappal azelőtt, hogy az osztrák kormánykoalíció felbomlása miatt bizalmi szavazást tartottak a kormányról az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kezdeményezésére.
MTI/EPA/Alex Halada

Alexander van der Bellen osztrák államfő hétfő este tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy kedden hivatalosan is felmenti Sebastian Kurz kormányát. Helyére ügyvivő kormányt nevez majd ki, amelynek élére Hartwig Löger kancellárhelyettes, pénzügyminiszter kerül. Felkéri ugyanakkor a minisztereket, hogy egy rövid időre még maradjanak, amíg megoldás születik egy átmeneti kormányról. Az előrehozott parlamenti választás várhatóan szeptemberben lesz.

A bizalmatlansági indítvány az osztrák jog szerint a legerősebb politikai szankció, amely a kormány tagjaival vagy akár a kabinet egészével szemben alkalmazható. Ha az alsóház, a Nemzeti Tanács többsége úgy dönt, hogy megvonja bizalmát a kormánytól vagy valamelyik minisztertől, akkor az államfő a kabinetet vagy az érintett kabinettagot minden további nélkül felmenti hivatalából.

Ausztria második világháború utáni történetében eddig még sosem fordult elő, hogy a parlament megvonta volna a bizalmat a kormánytól vagy valamelyik tagjától, mert a többség vagy kitartott az illető mellett, vagy önszántából lemondott, akinek az elmozdítását kezdeményezték.

  • Előzmények:

Forrás: MTI/APA

Felkapott hírek

Friss hírek

Lemondott az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás