Még mindig a kormányzó elit távozását követelik Algériában

A tizedik egymást követő pénteken ismét százezrek tüntettek Algírban a kormányzó elit távozását követelve.

A főváros központjában tartott demonstráció követelései nem változtak: szemtanúk szerint a tüntetők tábláin egyebek mellett „Le a rendszerrel!” felirat is olvasható volt, jelezve, hogy az emberek korántsem elégedtek meg Abdel-Azíz Buteflika elnök április eleji lemondásával.

Az el-Vatan című napilap pénteki száma „Nem kérünk a fél-forradalomból” feliratú címlappal jelent meg, szolidaritást vállalva a tüntetőkkel. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó tüntetők leszögezték: nem elégednek meg a júliusra kitűzött elnökválasztással sem.

A tüntetők a februárban indult megmozdulások kezdete óta többször kijelentették: a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) nevű kormánypárt és a katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek, illetve az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült politikai apparátus teljes eltávolítását akarják.

A héten több ismert üzletembert letartóztattak, többek között Isszád Rebrabot, az ország leggazdagabb – néhány éve ellenzéki hangot megütő – üzletemberét, illetve négy, Buteflika belső köréhez tartozó üzletembert. Április elején már több, politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletember útlevelét bevonták a hatóságok, miután korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak ellenük. Egyiküket, a szintén Buteflika hívének számító Ali Haddádot őrizetbe is vették. A múlt héten Gáid Szaláh vezérkari főnök ugyancsak korrupcióval kapcsolatos vizsgálatot sürgetett a hatalmon lévők soraiban.

Algír, 2019. április 26.
Tüntetők követelik a kormányzó elit távozását Algírban 2019. április 26-án. A tiltakozók szerint mindaddig, amíg az Abdel-Azíz Buteflika által létrehozott rendszer tagjai hatalmon vannak, nem biztosítottak a szabad és tisztességes választások az elnök utódjának megválasztására.
MTI/EPA/Mohamed Messzara

Buteflika távozása után az algériai alkotmány értelmében Abdel-Kader Benszálah, a parlament felsőházának elnöke lett az ügyvivő államfő, aki 90 napra vette át ideiglenesen az elnöki teendőket a július 4-ére kitűzött elnökválasztásig.

Sem Benszálahot, sem Núreddin Bedui ügyvivő miniszterelnököt nem támogatja az ellenzék és a Buteflikát megbuktató több ezer tüntető, ugyanis a volt elnök szövetségeseit látják bennük, és megkérdőjelezik, hogy képesek biztosítani a demokratikus átmenetet és a szabad választást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »