Kinevezték az ideiglenes algériai elnököt

Abdel-Kader Benszaláhot, az algériai parlament felsőházának elnökét választotta meg kedden a törvényhozás az ország ideiglenes államfőjévé, miközben a tiltakozók továbbra is a Buteflikához kötődő politikai kör egészének távozását követelik.

„Mielőbb lehetővé kell tennünk az algériai nép számára, hogy elnököt válasszon” – jelentette be a parlamentben Benszaláh, aki az algériai alkotmány értelmében 90 napra veszi át ideiglenesen az államfői teendőket, és ő maga nem indulhat az elnökválasztáson, amelyet ebben az időszakban meg kell tartani. A 77 éves politikus, aki az előző elnök, Abdel-Azíz Buteflika támogatójának számított, „nemzeti kötelességének” nevezte az ideiglenes államfői megbízatás elvállalását.

Az ellenzék tagjai nem vettek részt a szavazáson. Korábban többször kijelentették, hogy a volt elnök szövetségesét látják benne, és megkérdőjelezik, hogy képes biztosítani a demokratikus átmenetet és a szabad választást.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szavazás után nem sokkal Algírban diákok egy csoportja ismét az utcára vonult, szemtanúk szerint a rendőrség könnygázzal oszlatta szét őket.

A tüntetők az elmúlt hetekben már egyértelműen jelezték, hogy nem csupán az elnök megbuktatása, hanem az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, „idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus eltörlését akarják. A tüntetésekben aktív szerepet vállaló ügyvéd és emberi jogi aktivista, Musztafa Búsási nemrég a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: Buteflika lemondásával nem érnek véget a békés tüntetések.

Algír, 2019. április 5.
Az eddigi rendszer vezetőinek távozását követelik tüntetők az algériai fővárosban, Algírban 2019. április 5-én. A tüntetések hatására április 2-án lemondott Abdel-Azíz Buteflika elnök.
MTI/AP/Tufik Dudu

A tömeges tiltakozások azután kezdődtek, hogy idén február közepén a 82 éves Buteflika bejelentette indulási szándékát az eredetileg április 18-ára kiírt elnökválasztáson, ötödik elnöki mandátumáért. A megmozdulások hatására március közepén visszalépett és elhalasztotta az elnökválasztást, egyfajta kompromisszumos megoldást kínálva az elégedetlenkedőknek. Ennek értelmében népszavazásra bocsátottak volna egy új alkotmányt, amelynek elfogadásáig Buteflika hivatalban maradt volna.

Ez azonban csak olaj volt a tűzre, a tüntetések folytatódtak, és a tiltakozók már távozását követelték. Az államfő – részben a hadsereg nyomására – a múlt héten lemondott hivataláról.

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »