A hadsereg hatalma is kezd megingani az arab országokban

Mindezidáig a hadsereg vezére könnyűszerrel megszerezhette az elnöki hatalmat a Közel-Keleten – erre a legutóbbi két ékes példa a szudáni és algériai válság és hatalomátvétel. A 21. század azonban egyre inkább azt bizonyítja, hogy az arab katonák már nem a társadalom egyetlen képzett, szervezett és fegyelmezett csoportja.

Az első arab katonai puccs óta, amelyet Husni al-Zaim vezetett Szíriában 1949-ben, a Közel-Kelet politikai intézménye egy katonai táborhoz hasonlít: a tábornokok uralják a politikai, gazdasági és társadalmi struktúrákat – és a hadsereg nevében uralkodnak, nem a népében.

Az arab királyságok bukása segített felgyorsítani a hadsereg felemelkedését, amely ezáltal a polgári uralom modern fenyegetésévé vált. Ez részben Gamal Abden-Nasszer egykori egyiptomi elnök “sara”, ugyanis ő az elsők között volt, aki katonai vezetőként átvette az országa irányítását, és aki egy olyan hősként tűnt fel a színen, aki megváltoztathatja egy nemzet útját, egy olyan bajnokként, aki megtestesítheti a hatalom új identitását.

Manapság a közel-keleti katonai vezetőknek legalább keményebben kell dolgozniuk. Az arab országok fiatal nemzedéke ugyanis értelmesen gondolkodik, és ezért megkérdőjelezi, hogy valójában mi is a hadsereg célja az országban. Mindazonáltal ugyanúgy, ahogy az emberek tanulnak elődeik hibáiból, a hadsereg is újabb és újabb módokat talál a megfélemlítésükre.

Szudánban Omar al-Besír elnök múlt heti elmozdítása után egy átmeneti katonai tanács vette át a hatalmat az országban, Abdel Fattah al-Burhani altábornagy vezetésével. Bár elmondásuk szerint “az új szudáni kormány civilekből fog állni”, valamint a katonai tanács tiszteletben tartja majd a nép követeléseit, és csupán a békés társadalmi párbeszédet akarja elősegíteni, a kitűzött kétéves átmeneti időszak alatt valójában a hadsereg fogja irányítani az országot.

Hasonló helyzet áll fenn Algériában is. Szintén a múlt héten történt, hogy Ahmed Gáid Szaláh algériai vezérkari főnök bejelentette: elvárja az ország ügyészségétől az utcai tüntetők által korruptnak tartott kormányzó elit tagjai elleni vizsgálatokat. Megfigyelők szerint Gáid Szaláh altábornagy kijelentése eddig a legerősebb jele annak, hogy a hadsereg fogja játszani az észak-afrikai államban hagyományosnak mondható “királycsináló” szerepet. “A hadsereg teljesíteni fogja a nép követeléseit” – hangoztatta Gáid Szaláh egy katonai támaszponton, a fegyveres erők tagjai előtt mondott beszédében. “Az igazságszolgáltatás visszakapta előjogait, s szabadon dolgozhat” – mondta az altábornagy, aki beszédében “bandaként” hivatkozott a politikai elitre.

Algír, 2019. április 9.
Abdel-Kader Benszaláh kinevezése és az eddigi rendszer vezetőinek távozását követelő tüntetés résztvevői az algériai fővárosban, Algírban 2019. április 9-én. A tüntetések hatására április 2-án lemondott Abdel-Azíz Buteflika elnök utódját, Abdel-Kader Benszaláhot, az algériai parlament felsőházának elnökét választotta meg április 9-én az algériai parlament az ország ideiglenes államfőjének.
MTI/EPA/Mohamed Messzara

A hadsereg célja Szudánban és Algériában egy és ugyanaz: azon vágyuk, hogy megvédjék az 1950-es és az 1960-as évek katonai örökségéből származó hatalmat. Abban az időben a tábornokok voltak az igazi forradalmárok Egyiptomban, Szíriában, Irakban, Líbiában, Szudánban és Algériában. Csakúgy, mint a mai fiatalok, csak épp fegyverrel a kezükben.

A hadsereg kulcsszerepet játszott az arab világ modernizálásában, azonban elnyomó uralkodási rendszert hozott magával. A katonai vezetés által bevezetett politikai, gazdasági, társadalmi és vallási rendszerek azonban most összeomlóban vannak, a 21. század ugyanis azt bizonyítja, hogy az arab katonák már nem a társadalom egyetlen képzett, szervezett és fegyelmezett csoportja. Az olcsó technológia és a közösségi média megváltoztatta a játék szabályait. Azok a fiatalok, akik a számítógép monitorja előtt, illetve az interneten nőttek fel, tudják, hogy önmagában egy egyenruha nem jogosít fel senkit, hogy királyt játsszon.

Ez pedig a hosszú évek óta tartó változás csúcspontja. A hadsereg erejét mostanra már megnyirbálták a nyílt, versenyképes piacok, a külföldi befektetések és a baloldali csoportok állandó nyomása (utóbbira jó példa, hogy Tunéziában jelenleg az ország legnagyobb szakszervezete uralkodik). Mindemellett megjelent a színen a hatalmas polgári politikusok által támogatott oligarchák új csoportja, amely szintén veszélyezteti a katonai érdekeket.

Mind Algírban, mind Kartúmban most először egyértelműek a tüntetők elképzelései arról, hogy a nép miként kívánja véghezvinni a politikai átmenetet: a saját jogán, a hadsereg nyomásgyakorlása nélkül (az elnök elmozdításával egyik országban sem értek véget a tiltakozások, az emberek a függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, “idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus totális eltörlését akarják).

A hadseregnek tehát okosan kellene taktikáznia, ha nem akarja elveszíteni presztízsét. Az utcai tüntetők új szereplővé váltak a politikai életben, és nem fognak itt megállni, hanem követelni fogják a hatalomváltás politikai folytatását. Elmúltak azok a napok, amikor az arab világ népei örültek a katonai puccsoknak, sajnos azonban úgy tűnik, a tábornokok az egyetlenek, akik nem látják (vagy nem akarják látni) ezt a változást.

Forrás: The Independent / Kitekintő