Feladták a két német nagybank egyesítését

Mégsem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank – a fúzió lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül lezárták.

Székhelyükön, Frankfurtban kiadott közös közleményük szerint alapos mérlegelés után megállapították, hogy az egyesülés nem lenne hasznos a részvényeseknek és az érdekeltek egyéb csoportjainak. Ésszerű volt megvizsgálni a német bankrendszeren belüli konszolidáció lehetőségét, de kiderült, hogy nem eredményezne „elegendő többletértéket”, nem jelentene nagyobb és fenntarthatóbb jövedelmezőséget a részvényeseknek, és jobb szolgáltatásokat az ügyfeleknek – emelte ki Christian Sewing, a Deutsche Bank igazgatótanácsának elnöke és Martin Zielke, a Commerzbank igazgatótanácsának elnöke.

A Deutsche Bank a mérlegfőösszeg alapján a legnagyobb, a Commerzbank a negyedik számú német bank. Egyesülésükkel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró mérlegfőösszeggel, 38 millió magán-, és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező bank jöhetett volna létre, amely a legnagyobbak közé tartozott volna – a mérlegfőösszeg alapján a francia BNP Paribas után a második számú lett volna – az európai piacon.

A két társaság esetleges fúziója évek óta a német pénzügyi rendszer legfőbb kérdései közé tartozott. Az egyesülés lehetőségéről már 2016-ban is tárgyaltak, akkor arra jutottak, hogy külön-külön kell folytatni a szerkezetátalakítást, és a munka lezárása után lehet visszatérni az ügyre. Ez az idén március közepén történt meg, az egyeztetés alig egy hónapig tartott.

Az egyesülés legnagyobb támogatója a szövetségi kormány volt, melynek álláspontja szerint szükség van egy globális léptékű tevékenységre képes nemzeti nagybankra, amely megbízható finanszírozója lehetne a globális beágyazottságú német gazdaság vállalkozásainak, és a Deutsche Bank-Commerzbank fúzióval szerettek volna létrehozni egy ilyen hitelintézetet.

A munkavállalói érdekképviseletek viszont kezdettől fogva ellenezték a fúziót, a szolgáltató ágazat szakszervezeti szövetségének (Verdi) becslése szerint akár 30 ezer állás is megszűnhetett volna a két bank összeolvadása nyomán.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »