Munkahelyek tízezreibe kerülhet a két német nagybank egyesülése

A német szolgáltató ágazat szakszervezeti szövetsége (Verdi) szerint több tízezer banki állás szűnhet meg a mérlegfőösszeg alapján első és negyedik számú német hitelintézet, a Deutsche Bank és a Commerzbank egyesülése miatt.

“Senki sem számíthat arra, hogy a munkavállalói érdekképviselet tétlenül nézne egy nagyszabású leépítést” – figyelmeztetett hétfőn Berlinben tett nyilatkozatában Frank Bsirske, a Verdi vezetője.

A szakszervezet becslése szerint akár 30 ezer állás is megszűnhet a két bank összeolvadása révén. A magánbefektetők érdekvédelmi szövetsége (Deutsche Schutzvereinigung für Wertpapierbesitz -DSW ) 50 ezer munkahely leépítésével számol.

A szövetségi kormány az állások megőrzésére törekszik. Ez egy “nagyon releváns pont” a tervezett fúzió ügyében – mondta Helge Braum kancelláriaminiszter a Bild című lapnak. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a kormány tisztán gazdasági, pénzügyi kérdésként fogja fel az ügyet, és nem vesz részt az egyesülés lehetőségének feltárását célzó tárgyalásokon.

A kormány majd csak a tárgyalási folyamat eredményének ismeretében dönt arról, hogy a 2008-ban elmélyült nemzetközi pénzügyi válságban részben államosított Commerzbank csaknem 15 százalékának tulajdonosaként miként járjon el – fejtette ki a miniszter.

  • Előzmények
A Deutsche Bank és a Commerzbank vasárnap jelentette be, hogy hivatalos tárgyalást kezdenek az egyesülésről. Hétfői német sajtóértesülések szerint 3-4 héten belül meg akarják állapítani, hogy lenne-e értelme a fúziónak.

Az egyesüléssel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró (640 ezer milliárd forint) mérlegfőösszeggel, 38 millió magán-, és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező bank jönne létre, amely a legnagyobbak közé tartozna – a mérlegfőösszeg alapján a francia BNP Paribas után a második számú lenne – az  európai piacon.

Megkezdődtek a tárgyalások a két német nagybank egyesüléséről

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás