Hiába Trump intézkedései, tízéves rekordon a kereskedelmi deficit

Közel 19 százalékkal ugrott meg az amerikai kereskedelmi deficit decemberben, ezzel a tavalyi deficit 12,5 százalékkal 621 milliárd dolláros évtizedes rekordszintre emelkedett – közölte szerdán a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

Decemberben 59,8 milliárd dollár volt az amerikai kereskedelmi deficit, a novemberi 50,3 milliárd dollárral szemben. Az import 2,1 százalékkal nőtt, mert az Egyesült Államok több háztartási gépet, mobiltelefont és számítógép-alkatrészt importált, míg az amerikai export 1,9 százalékkal csökkent, mivel visszaesett a kereslet az amerikai utasszállító repülőgépek és az olajtermékek iránt.

Ezzel a 2017-es, kilencéves rekord után ismét újabb csúcsot döntött a kereskedelmi mérleg hiánya, ráadásul a Trump elnök által kiemelten figyelt, kínai viszonylatban is rosszul alakultak a számok: a Kínával folytatott kereskedelem rekordhiánnyal, 419,2 milliárd dolláros deficittel zárta az évet.

Az adatok nehezen hihetővé teszik, hogy Trump elnöknek sikerül betartania ígéretét, hogy leszorítja a deficitet és visszahozza a gyáripari munkahelyeket az Egyesült Államokba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Kitekintő

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »