A venezuelai elnök hajlandó tárgyalni az ellenzékkel

Hajlandó tárgyalni az ellenzékkel Nicolás Maduro venezuelai elnök, de csak nemzetközi közvetítők részvételével. Ezt ő maga közölte a RIA orosz hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjújában.

„Hajlandó vagyok leülni az ellenzékkel a tárgyalóasztalhoz, hogy az ország javát, békéjét és jövőjét szem előtt tartva tárgyaljunk” – fogalmazott Maduro. A lehetséges közvetítőket nem nevezte meg, csak annyit mondott, hogy a világ több kormánya is aggályát fejezte ki a venezuelai helyzet miatt, és párbeszédre szólított fel. Oroszország az elmúlt napokban többször jelezte, hogy kész lenne közvetíteni, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kedden közölte, hogy a kérdésben Moszkva keresi az együttműködés lehetőségét az EU-val és a Karib-tengeri Közösséggel (CARICOM), továbbá Kínával és Indiával.

A baloldali venezuelai elnök tárgyalási készségének hangoztatása mellett azt is hangsúlyozta, hogy az „imperialistáknak” 2025-ig kell várniuk az új venezuelai elnökválasztásra. Megismételte álláspontját, miszerint legitim módon nyerte meg a tavalyi választást, a szavazatok 68 százalékával. Egyúttal azt is közölte, hogy támogatná az előre hozott parlamenti választások megtartását.

Maduro közölte továbbá, hogy országa mindenképpen teljesíteni fogja pénzügyi kötelezettségeit Oroszországgal és Kínával szemben. Törvénytelennek nevezte a PDSVA venezuelai állami olajvállalattal szemben bevezetett amerikai szankciókat, és azt hangoztatta, hogy Caracas mindent megtesz az ország gazdaságának stabilizálása érdekében.

A venezuelai elnök állítása szerint Donald Trump amerikai elnök „kétségtelenül parancsba adta” a kolumbiai kormánynak és maffiának az ő meggyilkolását, ezért Washington és Bogotá lesz a felelős, ha vele valami történik.

„Infantilizmusnak”, „bohócságnak” és „provokációnak” nevezte, hogy John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfői sajtótájékoztatóján egy olyan jegyzettömbbel jelent meg, amelyen jól olvasható volt az a bejegyzés, hogy „ötezer katonát Kolumbiába”. Maduro rámutatott, hogy az erről való megegyezést még a kolumbiai külügyminisztérium is cáfolta.

Úgy vélekedett, hogy a venezuelai helyzet egyedülálló Latin-Amerikában, annak ellenére, hogy – mint mondta – a 20. században több mint száz államcsíny történt a régióban, amelyet „az Amerikai Birodalom készített elő és hajtott végre”. Arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban sem az amerikai elnök, sem a külügyminiszter, sem pedig más magas rangú tisztségviselő nem hívott fel puccsra. Hangsúlyozta, hogy a venezuelai hadsereg lojális a „törvényes kormányhoz”. „No comment” válasszal tért ki annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vannak-e orosz zsoldosok a személyes védelmében.

  • Előzmények
Juan Guaidó, a venezuelai törvényhozás elnöke január 23-án nyilvánította magát Venezuela ideiglenes államfőjévé a hivatalban lévő államfővel, Nicolás Maduróval szemben. Fellépése széles körű nemzetközi támogatásra talált: az Egyesült Államok az amerikai kontinens több más országával együtt azonnal elismerte a hatalomváltást, a fordulat támogatóihoz pedig néhány nappal később Ausztrália és Izrael is csatlakozott. Január 26-án hat uniós ország nyolc napot adott Madurónak arra, hogy bejelentse a szabad és tisztességes választások megtartását, különben Guaidót ismerik el a dél-amerikai ország elnökének.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »