Szankciók és katonai beavatkozás lehet az USA válasza Venezuelában

Az amerikai sajtó amerikai katonai beavatkozás lehetőségét firtatja Venezuelában a John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó jegyzetfüzetében észrevett, “ötezer katonát Kolumbiába” feljegyzés nyomán. A kormány közben szankcióval sújtotta a PDVSA venezuelai állami olajvállalatot.

John Bolton a Fehér Házban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a kezében tartotta sárga jegyzetfüzetét, amelynek egyik kihajtott oldalán volt olvasható a kézzel írt jegyzet. A feljegyzést egy újságíró látta meg, amit telefonjával le is fényképezett, és rá is kérdezett az amerikai katonai beavatkozás lehetőségére.

Bolton válaszában leszögezte: az amerikai elnök “nagyon egyértelművé tette, hogy minden megoldás elképzelhető”. Megismételte vasárnapi kijelentését, miszerint az Egyesült Államok által ideiglenes elnöknek elismert Juan Guaidó és a Venezuelában lévő amerikai diplomaták elleni bármilyen erőszakra az Egyesült Államok “jelentős mértékű választ” ad. Amerikai újságírók megkérdeztek egy külügyi tisztségviselőt is a jegyzet jelentőségéről, de a neve elhallgatását kérő tisztviselő csupán annyit közölt: erről nincsenek információi.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítója megkereste a Fehér Házat is, az elnöki hivatal azonban nem kívánta kommentálni az “ötezer katonáról” szóló feljegyzést. A Venezuelával szomszédos Kolumbia külügyminisztériuma közleményben reagált a feljegyzésre. Mint közölték, nem világos, mit jelent és milyen okból szerepelt a feljegyzés Bolton füzetében.

  • Moszkva hivatalos magyarázatot vár
Oroszország hivatalos magyarázatot vár Washingtontól azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint az Egyesült Államok csapatokat vezényelhet a Venezuelával határos Kolumbiába – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő keddi Facebook-bejegyzésében.

A szóvivő hangot adott álláspontjának, amely szerint a venezuelai belügyekbe éppen Kolumbiából kiindulva történik beavatkozás, a választásoktól a kiberbiztonság kérdéseiig.

A PDVSA elleni szankciók

Az amerikai kormány szankcióval sújtotta a PDVSA venezuelai állami olajvállalatot – jelentette be Bolton ugyanezen sajtótájékoztatóján. “Kitartunk amellett, hogy leleplezzük Maduro (venezuelai elnök) és haverjai korrupcióját, és a mai döntésünk szavatolja azt, hogy a továbbiakban ne lophassák el Venezuela népének vagyonát” – fogalmazott a nemzetbiztonsági tanácsadó, utalva arra, hogy Washington álláspontja szerint Nicolás Maduro elnök kormánya a PDVSA-n keresztül rövidíti meg a venezuelai állami vagyont.

A PDVSA Venezuela legnagyobb bevételi forrása, és a Caracas számára legfontosabb külföldi vagyoneszköz, az amerikai székhelyű Citgo Petroleum olajfinomító anyavállalata.

Steve Mnuchin pénzügyminiszter kijelentette: az Egyesült Államok egyelőre nem vásárol nyersolajat a Maduro-kormánytól, de az állami olajvállalat elkerülheti a szankciókat, ha elismeri ideiglenes elnökként Juan Guaidót. Bizonyos tranzakciókat az olajvállalattal kapcsolatban azonban átmenetileg engedélyeztek. A szankciók értelmében befagyasztották az olajvállalat amerikai törvények hatálya alá eső vagyonát és javait.

A pénzügyminiszter a Citgóval kapcsolatban közölte: változatlanul folytathatja a munkáját, de a bevételeket az Egyesült Államokban befagyasztott számlára kell utalnia. Az amerikai olajfinomítók változatlanul feldolgozhatnak venezuelai nyersolajat a már megvásárolt tartalékaikból – tette hozzá.

Guaidó eközben utasította az ellenzéki többségű venezuelai parlamentet, hogy kezdjék meg a PDVSA és a Citgo új igazgatótanácsának a kinevezését. Beszámolók szerint a parlamentnek sietnie kell ebben, ugyanis a PDVSA bizonyos kötvényeinek futamideje áprilisban lejár, de ha elmarad a befektetők kifizetése, a Citgo részvényeinek 50,1 százaléka a befektetőké lesz. A kötvények biztosítékaként a Citgo részvényei szolgálnak.

A Bloomberg hírügynökség a hét végén jelentette, hogy Nicolás Maduro mintegy 1,3 milliárd dollár értékű aranyat akart kivenni az angol központi bankból, de a bank vezetői ezt megtagadták tőle. Vasárnapi sajtójelentések szerint Guaidó levélben fordult Londonhoz, hogy ne szolgáltassák ki Madurónak az aranyat, mert azzal az volt a terve, hogy eladja, és az ellenértékét a venezuelai központi bankban helyezi el. Guaidó feltételezése szerint a kormány számláira utalandó pénzt a törvénytelen és korrupt rendszer arra használná fel, hogy elnyomja a venezuelai népet. A Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt is közölte, hogy az angol döntést Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és John Bolton lobbizása előzte meg.

Biztonságpolitikai szakértők szerint nemzetközi válságot is okozhat a saját magát átmeneti elnöknek kikiáltó Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető erős amerikai és nyugati támogatottsága.

Venezuelában évek óta tart a súlyos politikai és gazdasági válság, a Maduro január 10-i újbóli beiktatása utáni tiltakozási hullám pedig a múlt héten érte el eddigi csúcspontját, amelyen a 35 éves Juan Guaidó ideiglenes államfőnek nyilvánította magát. Az ellenzéki politikust az Egyesült Államokkal az élen több térségbeli ország is azonnal elismerte átmeneti államfőként, szombaton pedig Franciaország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia is közölte, hogy így cselekszik, ha Nicolás Maduro nyolc napon belül nem ír ki választásokat.

A válsághelyzetet az dönti majd el, hogy ki mellé áll a hadsereg. A venezuelai katonai vezetők erősen korrumpáltak, így a katonák nagy része jelenleg Madurót támogatja, az alacsonyabb rendfokozatúak körében ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb a növekvő elégedetlenség.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A Mueller-bizottság nem talált bizonyítékot Trumpék ellen

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás