Kubának és Venezuelának oszt ki újabb szankciókat az USA

Újabb szankciókat vezetett be csütörtökön az Egyesült Államok Venezuelával és Kubával, illetve továbbiakat helyezett kilátásba Nicaraguával szemben. A büntetőintézkedéseket bejelentő John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a “zsarnokság hármasának” nevezte az említett országok kormányait.

Miamiban mondott beszédében Bolton elítélte “az elnyomás, a szocializmus és a totalitarizmus pusztító erőit”, amelyeket – mint mondta – e három ország képvisel. Az Egyesült Államok “nem fog többé kiengesztelni diktátorokat és despotákat partjai közelében e féltekén” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Bolton szerint az amerikai külügyminisztérium még ma több mint két tucat, a kubai katonai vagy hírszerző szolgálatok tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló vállalattal bővíti a listát azokról, amelyekkel az amerikai állampolgároknak tilos pénzügyi tranzakciót folytatniuk. Bolton egyúttal közölte, hogy az Egyesült Államok “továbbra is határozottan a kubai nép oldalán fog állni, és osztozik törekvésében egy valós demokratikus változás iránt”.

Venezuelát illetően Bolton elmondta: a Donald Trump amerikai elnök által aláírt rendelet új és szigorú szankciókat vezet be, megakadályozandó, hogy amerikai állampolgárok “a venezuelai arannyal folytatott tisztességtelen és csalárd kereskedelembe keveredjenek”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nicaraguát illetően Bolton nem jelentett be konkrét intézkedéseket, de jelezte, hogy amíg nem lesznek szabad választások, és nem áll helyre a demokrácia a közép-amerikai országban, Daniel Ortega nicaraguai elnök kormánya érezni fogja az amerikai szankciók “teljes súlyát”.

Bár Bolton beszédének nagy része a “zsarnokság hármasáról” szólt, amely – mint fogalmazott – “nem tart örökké”, beszélt arról is, hogy szorosabbra akarják fűzni a kötelékeket, és el akarják mélyíteni a kapcsolatot a régió számos “felelős kormányával”.

“Az Egyesült Államok örül, hogy olyan nemzetek partnere lehet, mint Mexikó, Kolumbia, Brazília, Argentína” – fogalmazott.

Forrás: MTI/AP/EFE

Felkapott hírek

Friss hírek

Kényelmes győzelemmel a kormánypárt marad hatalmon Indiában

Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. Az összes, mintegy 600 millió leadott szavazat mintegy felének összeszámlálása utáni részeredmények alapján a BJP legalább 300 helyet, azaz kényelmes többséget szerzett az indiai parlament alsóházában.

Read More »

Nem tartják meg a júniusi Brexit-szavazást

A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte csütörtökön Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag.

Read More »

Akár már pénteken eldőlhet Theresa May sorsa

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás