Az Airbus is fontolgatja, hogy kivonul Nagy-Britanniából

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója szerint kérdésessé válhat a cég további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.

Tom Enders csütörtökön közzétett, rendkívül indulatos hangvételű videóüzenetében arra kéri a politikai döntéshozókat, hogy ne hallgassanak „arra a Brexit-pártiak által hangoztatott őrültségre”, amely szerint az Airbusnak hatalmas gyárai vannak Nagy-Britanniában, és ezért „nem tud megmozdulni, örökre jelen lesz” a brit gazdaságban.

Enders szerint „tévednek”, akik így érvelnek, mivel sok más olyan ország van, amely „boldogan gyártana” például szárnyakat az Airbus repülőgépekhez.

A vezérigazgató arra utalt, hogy az Airbus a walesi Broughtonban, legnagyobb brit üzemében gyártja összes modelljének szárnyait, az üzem évente ezer repülőgépszárnyat állít elő az A320-as, az A330-as, az A350-es és az A380-as típuscsaládok számára.

Enders szerint megállapodás nélküli Brexit esetén az Airbus olyan döntésekre kényszerülhet, amelyek súlyos károkat okozhatnak a brit gazdaságnak. Hozzátette: a mai globális gazdaságban a nagyszabású repülőgép-ipari beruházások nemzetközi méretűek, és ez is mutatja, hogy a brit gazdaság nem tud egymagában működni.

Szégyenteljesnek nevezte továbbá, hogy több mint két évvel a brit kilépésről döntő népszavazás után a brit üzleti szektor még mindig nem tudja megfelelően megtervezni jövőjét. Az Airbus számos más nagyvállalattal együtt többször kérte a helyzet tisztázását, de változatlanul „fogalmunk sincs arról, hogy mi zajlik itt” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az Airbus közvetlenül 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat Nagy-Britanniában, további 110 ezer brit munkahely függ a cég nagy-britanniai tevékenységétől, és a vállalat évente 6 milliárd font (2200 milliárd forint) értékben vásárol részegységeket brit beszállítóktól.

Az repülőgépgyártó jövője azonban nem függ Nagy-Britanniától, a cég a Brexit-folyamat kimenetelétől függetlenül fennmarad és virágzó jövő előtt áll, a kérdés az, hogy Nagy-Britannia részese akar-e lenni e sikeres jövőnek – fogalmazott a vezérigazgató.

Az Airbus nem először figyelmezteti a brit kormányt a megállapodás nélküli Brexit kockázataira, és más globális vállalatcsoportok is felhívták London figyelmét a rendezetlen kilépés gazdasági veszélyeire.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »