Tovább folyik a nyomozás a Hasogdzsi-ügyben

ENSZ-jelentéstevő látogat Törökországba a tavaly októberben, az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében – jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában.

Cavusoglu jelezte, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök utasította a török hatóságokat, hogy tegyenek előkészületeket az ügy nemzetközi szintre viteléhez. A török kormányzat, látva a közös török-szaúdi nyomozás eredményeit, már korábban is független eljárást sürgetett. A külügyminiszter rámutatott, hogy Hasogdzsi holttestét továbbra sem találják, és leszögezte: eljött az ideje a nemzetközi vizsgálatnak.

António Guterres ENSZ-főtitkár múlt pénteken közölte, hogy saját jogkörében nem kezdeményezhet vizsgálatot, azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa, illetve bizonyos feltételek mellett az ENSZ Közgyűlése is felhatalmazhatja annak lefolytatására. Guterres hozzátette: eddig egyetlen ország, sem pedig ezek a testületek nem terjesztettek elő erre vonatkozó hivatalos kérést nála.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a szaúdi külképviselet épületébe. A gyilkosság hátterében több ország a szaúdi trónörököst sejti, ami miatt szankciókat hozott Rijád ellen. A szaúdi vezetés kezdetben tagadta az újságíró-gyilkosságot, majd a fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy “dulakodás közben”. Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás