Kitartanak az olaszok a laza költségvetés mellett

Dacolva a piacokkal, európai partnereivel és immár több olasz intézménnyel, az olasz kormány megerősítette szerdán, hogy nem változtat költségvetési előirányzatain. 

Az olasz parlament költségvetési irodája (UPB) kedd este elutasította a 2019-es költségvetési törvényjavaslatot, mondván, hogy túl optimisták az előirányzatok.

A 2014-ben létrehozott UPB független szervezet. Az államháztartás átláthatóságának és megbízhatóságának biztosítására felállított testület ellenőrzi, hogy összhangban állnak-e a költségvetési sarokszámok az Európai Unió által rögzített célokkal. A költségvetési iroda álláspontja nem kötelező érvényű, a gazdasági miniszter elutasíthatja megfelelő indoklás mellett.

A kormány úgy számolt, hogy jövőre 1,5 százalékkal bővül a bruttó hazai termék (GDP), miközben az UPB 1,1 és 1,3 százalék közötti, a nemzetközi intézmények többsége, például a valutaalap, 1 százalék körüli gazdasági növekedésre számít.

Giovanni Tria gazdasági miniszter a szenátus és a képviselőház pénzügyi bizottságainak szerdán tartott ülésén azt vetette a költségvetési iroda szemére, hogy előrejelzései „részleges és elavult” adatokon nyugszanak. Az UPB véleménye „inkább cselekvésre ösztönöz bennünket, semmint okot ad arra, hogy visszavegyünk ambícióinkból” – mondta a miniszter. Tria ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány mindent megtesz a piacok bizalmának visszaszerzéséért. Hangsúlyozta, hogy az olasz és a német államkötvények hozama közötti különbség jelentős emelkedése nem indokolt, „egy túlzott reakció”, aminek nincs köze az olasz gazdaság erejéhez.

„Ez a költségvetés nem teszi kérdésessé az államadósság fenntarthatóságát. Nyilvánvaló, hogy a kormánynak meg kell próbálni visszaszerezni a bizalmat, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy visszaszerezze a bizalmat” – fogalmazott.

Szavainak hatására csökkent az olasz államkötvények hozama: a kétéveseké 8 bázisponttal 1,64 százalékra, a tízéveseké pedig 2 bázisponttal 3,51 százalékra. A tízéves olasz és német államkötvények hozama közötti különbség így 296 bázispontra mérséklődött.

A két miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini és Luigi Di Maio egyaránt megvédte az új, jelentősen megemelt államháztartási hiánnyal  kalkuláló költségvetési törvényjavaslatot, lesöpörve az Európai Bizottság bírálatait, valamint az olasz központi bank és az állami számvevőszék figyelmeztetéseit.

„A költségvetési törvény nem változik. Egy tapodtat sem hátrálunk, mert ez a költségvetés segíti az országot. Pont.” – fogalmazott Salvini szerdán.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga alkotta, júniusban hivatalba lépett olasz kormány azt tervezi, hogy jövőre GDP-arányosan 2,4 százalékot, 2020-ban 2,1 százalékot, 2021-ben pedig 1,8 százalékot ér el a költségvetési deficit. Az első javaslatban még mindhárom évre 2,4 százalékkal számoltak, ugyanakkor ez a módosítás eltörpül ahhoz a változáshoz képest, ami az EU által elfogadott, még az előző kormány által beterjesztett költségvetési terv volt.

Az előző, baloldali kormány 0,8 százalékos hiánycélt vállalt a jövő évre, 2020-ra pedig az egyensúly megteremtését. Ehhez képest a 2020-ra tervezett 2,4%-ról 2,1%-ra csökkentett célszám még mindig rendkívül magas. Emiatt pedig továbbra is éles a feszültség más euróövezeti vezetőkkel, és csalódottak a befektetők is, akik a hatalmasra duzzadt adósságállomány csökkentését vagy legalább kordában tartását várnák el Rómától.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »