Nem újdonság a Facebook-os adatgyűjtés az amerikai elnökök körében

Nem újdonság a Facebook és más közösségi portálok történetében a Cambridge Analytica botránya során bírált adatgyűjtés: a módszert Barack Obama és csapata találta fel a volt amerikai elnök első kampányában, 2008-ban, majd 2012-ben erőteljesen folytatták – állítják az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők.

A Cambridge Analytica cég maga is azt mondta, hogy semmi újat nem fedezett fel. A vállalat, amelyet azzal vádolnak, hogy szabálytalanul 50 millió Facebook-profil adatait gyűjtötte össze, ugyancsak Barack Obamának és csapatának tulajdonította a módszer feltalálását a múlt szombaton közzétett üzenetében.

2008-ban a fiatal szenátor, Barack Obama az összegyűjtött adatok segítségével tudta felmérni, mit kíván az ország, és ennek alapján dolgozhatta ki programját – magyarázta Chirag Shah, a New Jersey-i Rutgers egyetem tanára, a témáról szóló tanulmány szerzője.

Négy évvel később – emlékeztetett Victoria Farrar-Myers, a texasi Déli Metodista Egyetem politikatudományok professzora – az elnök kampánycsapata arra használta fel az adatokat, hogy mozgósítsa azokat – különösen a fiatalokat – akik 2008-ban az elnökre szavaztak, de most haboztak megismételni döntésüket.

„A mikromarketing néven ismert módszer segítségével személyes adatok felhalmozásával meg lehet határozni azt a témát, amely motiválja és szavazásra készteti a választót” – fejtette ki Farrar-Myers. Ezzel a módszerrel nem a választó véleményét akarják megváltoztatni, inkább szavazásra akarják késztetni, a mozgósítás ugyanis mindegyik táborban gyakran döntő.

Donald Trump elnök csapata 2016-ban szintén élt a mikromarketing módszerével, többek között a Cambridge Analytica által összegyűjtött adatok révén.

Victoria Farrar-Myers emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztás közeledtével Trump kampányában sok helyen tartottak a választás szempontjából jelentéktelennek tűnő helyeken nyilvános gyűléseket. Végül azonban ezek a választókörzetek, amelyeket egyebek mellett a közösségi portálokon összegyűjtött adatok segítségével azonosítottak, döntötték el a választást a republikánusok javára.

A Szövetségi Választási Bizottság (FEC) által közzétett dokumentumok szerint John Bolton, a Fehér Ház csütörtökön kinevezett új nemzetbiztonsági főtanácsadója szintén alkalmazta a Cambridge Analyticát több kongresszusi képviselőjelölt javára történő adománygyűjtésben.

A hét eleje óta sok konzervatív kommentátor bírálta, hogy ugyanazok a médiumok botrányként tálalják a Trumpnak segítő Cambridge Analytica ügyét, amelyek korábban kedvezően fogadták Obama digitális stratégiáját, és hangsúlyozták, hogy a módszerek ugyanazok.

Az Obama-csapatnak mindenesetre vannak önigazoló érvei. „A Cambridge Analyticától eltérően mi nem loptunk személyes adatokat a választók Facebook-oldaláról hamis ürügyekkel” – írta a Twitteren Michael Simon, Obama 2008-as kampányának adatelemző vezetője.

A dolog azonban nem ilyen egyértelmű. A Medium című honlapon megjelentetett szerkesztőségi cikkében Rayid Ghani, a 2012-es Obama-kampány tudományos felelőse azt állította, hogy kikérték a jelölt szimpatizánsainak beleegyezését, mielőtt felhasználták volna a Facebook-profilon lévő adataikat. A kampánycsapat ezután arra biztatta ezeket a szimpatizánsokat, hogy kérjék meg egyes, a kampány során azonosított „barátaikat”: menjenek el szavazni. A „barátokat” azonban nem tájékoztatták erről az eljárásról, az adataikat így a tudtuk nélkül használták fel.

A The New York Times Magazine-ban 2013-ban megjelent egyik írás szerint Rayid Ghani 2012-es csapatának egyik tagja elmagyarázta, hogy a Facebook felhasználásával sikerült világosan összeállítani a megkeresendő ingadozó választók listáját, amelyen végül 15 millió név szerepelt.

Valójában sem Obama két kampánya, sem Trumpé nem szegte meg sem a személyes adatok védelméről szóló törvényt, sem a Facebook 2015-ben megszigorított belső szabályait”

– véli több szakértő.

„Véleményem szerint nincs szó magánéletről, ha valaki, aki felmegy a közösségi portálokra úgy dönt, hogy megosztja a személyes adatait” – vélte Victoria Farrar-Myers professzor, aki a Demokrata Párt szimpatizánsa.

Chirag Shah még tovább ment: „Amikor valaki kitesz valamit a Facebookra, fényképet, üzenetet, az a Facebook tulajdona lesz. (…) Amíg ez nem változik, továbbra is át fogják hágni a magánélet határait”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »