A vasárnapi olaszországi választásokon győztes jobboldali koalíciónak „joga és kötelessége kormányozni”, a Liga pedig kész meghatározni ennek irányát – mondta Matteo Salvini, a radikális jobboldali tömörülés vezetője hétfőn Milánóban.
Olaszok millió bízták meg a Ligát azzal, hogy „megszabadítsa őket a bizonytalanságtól és az instabilitástól”, illetve felelősségre vonja Matteo Renzi korábbi kormányfőt és Brüsszelt – hangsúlyozta Salvini.
Olaszországról az olaszok döntenek. Nem Berlin, nem Párizs, nem Brüsszel, és nem is a pénzpiacok”
– szögezte le.
A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség a szavazatok 37 százalékát szerezte meg a választásokon. A dél-olaszországi szavazatokra is számító, ezért a koalícióban magát pusztán Ligának nevező Északi Liga kapta a legnagyobb támogatást (csaknem 18 százalékot), mintegy 4 százalékponttal megelőzve Berlusconi pártját, a Hajrá Olaszországot (Forza Italia). A két párt erőviszonyától függhet a miniszterelnök-jelölt személye.
Az Északi Liga vezetője elmondta: pártja kivételes győzelmet aratott, amely büszkeséggel, örömmel és felelősséggel tölti el.

Milánó, 2018. március 5.
Matteo Salvini, a radikális jobboldali Északi Liga vezetője sajtótájékoztatót tart pártjának milánói székházában az olasz parlamenti választások után, a 2018. március 5-én. (MTI/EPA/Daniel Dal Zennaro)
A római parlament legnagyobb önálló pártja a csaknem végleges eredmények szerint a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) lesz, amelynek a szavazatok több mint 32 százalékát sikerült megszereznie. Salvini aláhúzta: nem hajlandó egyezkedni a szintén populista és euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalommal.
- A piacok és gazdasági szakértők aggódnak a végeredmény miatt
Sajtóértesülés: a PD Renzi nélkül folytatja
Távozik a balközép Demokrata Párt (PD) éléről Matteo Renzi korábbi olasz kormányfő – jelentette az ANSA hírügynökség hétfőn. A volt miniszterelnök szóvivője azonban nem sokkal később jelezte: nincsen tudomása ilyen döntésről.
Bár az ANSA szerint az erről szóló értesülést közvetlenül egy párton belüli, megbízható forrás megerősítette, Marco Agnoletti szóvivő közölte: ők nem hallottak róla. A szóvivő egyben elmondta, hogy Renzi 17 órakor sajtótájékoztatót tart.
A jelenleg kormányon lévő PD a múlt vasárnap tartott parlamenti választáson a voksok mintegy 18 százalékát szerezte meg, s ezzel messze elmaradt mind az elitellenes, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S), mind a jobbközép pártszövetség eredményétől.
Az M5S vezetője szerint pártjának kellene vezetnie az országot
Az Öt Csillag Mozgalmat vezető Luigi di Maio hétfőn azt állította, hogy a vasárnapi olaszországi választások eredményei alapján egyedül pártja képviselheti az egész nemzetet, így neki kellene kormányt alakítania.
„Mi képviseljük az egész csizmát, Val D’aostától Szicíliáig” – szögezte le. A populista, elitellenes, euroszkeptikus pártot vezető politikus szerint a többi tömörülés sikere többnyire lokális volt. Di Maio jelezte: kész bármelyik párttal párbeszédet folytatni.
- Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: MTI/Reuters/AP/APA/dpa/AFP/ANSA