Újabb pofont kapott a bitcoin

Több nagy amerikai és brit bank megtiltotta ügyfeleinek, hogy hitelkártyáikkal vásároljanak bitcoint, vagy más kriptovalutát – közölte a The Wall Street Journal (WSJ).

A hírre hétfő délelőtt tovább gyengült a bitcoin jegyzése, miután a múlt héten 20 százalékkal esett az árfolyama a dollárral szemben. Hétfőn 8400 dolláron indult a kereskedés a bitcoinnal, röviddel 10 óra előtt 7880 dolláron állt, eddigi napon belüli mélypontja 7695 dollár volt.

A Citigroup pénteken jelentette be, hogy blokkolja a kriptovaluták vásárlását az általa kibocsátott hitelkártyákkal. Az intézkedés globális szintű, azaz valamennyi ügyfelére vonatkozik a világon. Hasonló döntést hozott a JPMorgan Chase és a Bank of America Corp. (BofA), illetve még januárban a Capital One Financial Corp.

A Lloyds Banking Group szóvivője vasárnap emailben közölte, hogy a legnagyobb brit jelzáloghitelező megtiltja hitelkártyáinak a használatát kriptovaluták vásárlására – számolt be a Telegraph című brit lap. A Lloyds szóvivője bejelentette azt is, hogy az intézkedéshez csatlakozott a Bank of Scotland, a Halifax és az MBNA pénzintézet is.

Elemzők szerint azért a szigorúság a bankok részéről, mert attól tartanak, hogy ha a bitcoin, vagy más kriptovaluta árfolyama esni kezd, klienseik komoly árfolyamveszteséget szenvednek el, az pedig megnöveli a rossz hitelek nagyságát a hitelkártyákon.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »