Már érződik a Brexit hatása a nagy-britanniai bevándorlás kapcsán

Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 230 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 106 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

Ez az első olyan becslés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni egy teljes év. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.

Az ONS csütörtöki ismertetése szerint az EU8-országokból – vagyis az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból – az egy évvel korábbinál 24 ezerrel kevesebben, 49 ezren érkeztek, és 9 ezerrel többen, 40 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 9 ezer fő volt a júniussal zárult teljes évben.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »