Újabb történelmi mélyponton a román lej

Újabb történelmi mélypontra került kedden a román lej az euróval szemben, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) egy euró árát 4,6551 lejben állapította meg.

Legutóbb november 13-án jegyeztek történelmi mélypontot, akkor a közös európai fizetőeszköz egy egysége 4,6495 lejbe került. Azelőtt 2012 júniusában volt még hasonlóan gyenge a lej. November elejétől a lej 1,23 százalékkal gyengült, az év eleje óta pedig 3,05 százalékot veszített értékéből az euróval szemben.

Elemzők szerint ennek egyik oka a román belpolitikai feszültség, hiszen az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, amelyről várhatóan jövő héten szavaz a parlament.

A lej azt követően kezdett rohamosan gyengülni, hogy Mugur Isarescu, a BNR kormányzója korábban jelezte: a központi bank rugalmasabban viszonyul az árfolyamhoz, és nem fogja megakadályozni minden eszközzel a lej gyengülését, ahogyan korábban tette. A román valuta értéke november első felében lépte át az addig pszichológiai határnak tekintett 4,6 lejt.

Isarescu szerint a lejre nyomást gyakorol a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiányának gyors növekedése, amit az idéz elő, hogy Románia többet importál, mint amennyit exportál.

A romániai hitelesek körében a román lej gyengülése mellett aggodalmat okoz a lakossági és vállalati hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb gyors ütemű növekedése is, amely a múlt héten átlépte a 2 százalékot. Kedden 2,16 százalékon jegyezték, míg szeptember elején 0,9 százalék volt.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »