Martin Sorrell: Semmi értelme a Youtube-bojkottnak

A Google-nak és a Facebook-nak természetesen felelősséget kell vállalniuk és el kell távolítaniuk a szélsőséges tartalmakat a különböző platformjaikról, a hirdetők Youtube-on történő bojkottjának azonban semmi értelme – mondta a brit WPP reklámcsoport vezérigazgatója, Martin Sorrell egy CNBC-nek adott interjúban.

Márciusban számos nagyvállalat közölte, hogy felfüggesztik online hirdetéseiket a Google videómegosztó portálján, a Youtube-on, valamint további hirdetési platformokon, mivel a Google szélsőséges tartalmú videók mellett jelentette meg azokat. Többek között a Johnson & Johnson, a General Motors, a Verizon és az AT&T is úgy döntött, hogy mostantól nem hirdetnek a Youtube-on.

Sorrell szerint az általános felháborodás miatt az ideiglenes felfüggesztés még érthető, a hosszútávú bojkott azonban nem egy jó lépés a cégek részéről. „Az egyik legerősebb – vagy lehet, hogy konkrétan a legerősebb – médium kizárásának nincs értelme” – fogalmazott.

Sorrell elmondása alapján tavaly a WPP-n keresztül körülbelül ötmilliárd dollárt költöttek az ügyfelek Google hirdetésekre, amely ezzel a cég legnagyobb digitális platformjává vált a költések tekintetében. Ezzel szemben a Facebook-on 1,7 milliárd dollárt fordítottak reklámokra, míg a Snapchat-en mindössze 90 milliót.

A WPP egyébként a Google-lal karöltve egy olyan technológiát tervez bevezetni, amellyel a hirdetők ellenőrizni tudják majd, hogy hol jelennek meg a hirdetéseik. Sorrell nem közölt további részleteket a témával kapcsolatban, azt azonban megjegyezte, hogy „semmit nem lehet százszázalékosan biztonságossá tenni a márkák számára”.

A Google-ről szólva a WPP-vezér elmondta, hogy „dicséretes” a vállalat hozzáállása a helyzethez, miszerint azonnal elkezdték a hirdetési irányelveiknek felülvizsgálatát, mindazonáltal egy ekkora embertömeget elérő hálózatnak igenis vállalnia kell a felelősséget az általa közvetített összes tartalomért.

A múlt heti londoni terrortámadás után most ismét fókuszba kerültek a közösségi platformokon fellelhető szélsőséges tartalmak. Csütörtökön a Google, a Twitter, a Facebook és a Microsoft képviselői Amber Rudd brit belügyminiszterrel tárgyaltak és megállapodtak, hogy új technikai eszközök segítségével mielőbb azonosítják és megszüntetik az esetleges terrorista propagandát a felületeiken. A tech óriások abban is megegyeztek: megtalálják a módját, hogy az efféle tartalmakat rekordsebességgel távolítsák el.

Forrás: CNBC

Friss hírek