Merénylet Londonban, halálos áldozatok is vannak

Terrortámadás történt Londonban szerda délután. A merényletnek legalább négy halálos áldozata van, közülük az egyik egy rendőr. A sérültek száma húsznál is több lehet.

A Scotland Yard első, szerdán kora este tartott tájékoztatójából részletek még nem derültek ki, a londoni rendőrség szóvivője csak azt erősítette meg, hogy “amíg ettől eltérő információ nem merül fel”, a hatóságok terrortámadásként kezelik a történteket. Hangsúlyozta, hogy a sérültek, illetve az áldozatok számáról a híradásokban szereplő számokat nem tudja megerősíteni. A szóvivő számos sérültről beszélt, akik között szavai szerint rendőrök is voltak.

A BBC televízió szerda este közölt értesülése szerint a terrortámadásban egy rendőr is meghalt. A szerda estig rendelkezésre álló nem hivatalos adatok szerint a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először gyalogosok közé hajtott, majd szürke, Hyundai típusú egyterű járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.

Ezután a kocsit hátrahagyva a parlament mellett járőröző rendőrökre támadt, és legalább egyiküket megkéselte. A támadóra a rendőrök rálőttek, de szerda estig nem vált hivatalosan ismertté, hogy életét vesztette-e.
Egyes médiaértesülések szerint a járműben ketten ültek; a másik személyt még keresik. A rendőrség ugyanakkor azt feltételezi, hogy csak egy merénylő volt, és ő az egyik halott.

A rendőrség felkérte  a lakosságot: ha rendelkeznek videófelvételekkel vagy fényképekkel  a történtekről, azokat juttassák el a hatóságokhoz.

A francia miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy a sérültek között több francia iskolás gyermek is van. A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többen válságos állapotban vannak. Egy sérült nőt a Temzéből mentettek ki.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre. May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).

A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 embert megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket. Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

A támadás után a rendőrség teljesen lezárta London belvárosát, és először nem engedte ki a parlament épületében ülésező képviselőket, majd átkísérte őket a szemközt emelkedő, jobban védhető Westminster-apátságba. Ugyanide kísérték a Scotland Yard egységei a parlament épülete melletti képviselői irodaházban dolgozókat is.

A londoni merénylet miatt maximális készültség lépett életbe Rómában és Milánóban is, de az Egyesült Államokban nem változtattak a fenyegetettség szintjén.

A hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a szerdai londoni események pontosan egy évvel azután történtek, hogy Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson öngyilkos merényleteket követtek el dzsihadisták.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EU frissítette a tiltólistán lévő légitársaságok jegyzékét

Az Európai Bizottság frissítette légiközlekedés-biztonságra vonatkozó, azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében. A listára többek között valamennyi Örményországban bejegyzett légitársaság felkerült, mégpedig az ország biztonsági felügyeleti képességeinek értékelése nyomán - közölte az uniós bizottság kedden.

Read More »

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás