Nyereségbe fordult az INA


A rovat támogatója az XTB

Csökkenő értékesítési árbevétel mellett nyereséget ért el 2016-ban a horvát INA Group energiaipari vállalat, az üzemi eredmény 607 millió kuna volt az előző évi 1,3 milliárd kuna veszteséggel szemben.

A cég éves eredménybeszámolója szerint a konszern 2016-ban 15,584 milliárd kuna, az előző évinél 17 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt realizált.  A beszerzési költségek változását is figyelembe vevő működési eredmény (CCS) 626 millió kunát ért el a 2015-ös 843 millió kuna után.

Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2,4 milliárd kunára csökkent a tavalyi 2,9 milliárd kunáról, a részvényesekre jutó nettó nyereség azonban 2016-ban 101 millió kuna lett a 2015-ös 1,4 milliárd kuna veszteség után. Egyszeri tételek nélkül a nettó nyereség 336 millió kuna lett, 477 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 58 milliónál. A társaság tőkeberuházásai 1,3 milliárd kunára csökkentek az előző évi 1,6 milliárd kunáról.

A társaság nyolc százalékkal, napi 15 ezer hordó olaj egyenértékre növelte szénhidrogén termelését tavaly az előző évi 13,9 ezerről.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás