Jó évet zárt az InterContinental, emelkedik az osztalék

Az InterContinental Hotels Group Plc brit szállodaipari cég, amely a vártnál magasabb profitnövekedést ért el tavaly, 400 millió dollárt juttat vissza osztalék formájában a befektetőknek.

Az InterContinental Hotels Group (IGH) 4 százalékkal magasabb adózott eredményt ért el tavaly, mint egy évvel korábban. A 707 millió dolláros profit némileg meghaladta az elemzők által várt 695 millió dollárt. 2015-ben 680 millió dollár volt a cég profitja.

Az IHG-hoz tartozik többek között a Crowne Plaza, a Holiday Inn és az InterContinental szállodalánc.

A cég kedden azt közölte, hogy tavaly a szektorban az egyik legfontosabb mérőszám, a RevPAR, azaz az egy kiadható szobára jutó árbevétel 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a tavalyi utolsó három hónapban. A harmadik negyedévben 1,3 százalékos növekedést jegyeztek fel éves összevetésben.

A RevPAR értéke a szállodák teljesítményének összehasonlítására alkalmas, minél magasabb az érték, annál jobb eredményekre utal.

A tavalyi teljesítmény alapján az osztalékot a második negyedévben fizetik ki, mely a korábbinál 11 százalékkal magasabb, 94 cent részvényenkénti összeget jelent.

Még több Vállalati hír itt.

Forrás: MTI

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »