Befejeződött Báb felszabadítása

Befejeződött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet második legfontosabb szíriai központjának, Báb városának a felszabadítása – írta a legfőbb török kormánypárti napilap, a Sabah csütörtökön Hulusi Akar török vezérkari főnök szavaira hivatkozva.

A tábornok előző nap a katari Dohában nyilatkozott a török sajtónak, ahova Recep Tayyip Erdogan török elnököt kísérte el hivatalos útjára. Elmondta, hogy már a terület átfésülése, megtisztítása zajlik.

A Sabah tudósítója azt jelentette: a település felszabadításánál 2207 ellenséges célpontra mértek csapást, és összesen 2857 dzsihadistát tettek ártalmatlanná. Az ostrom december 10. és február 15. között – több mint két hónapon át – tartott, mert a török csapatok komoly ellenállásba ütköztek, számos pokolgépes merénylet és akna hátráltatta Báb bevételét.

Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget (SZSZH) támogatva megtisztítson egy 5 ezer négyzetkilométeres, határ menti területet a Törökország által terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól is. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.

A Hürriyet című török napilap csütörtökön azt jelentette, hogy az Iszlám Államnak már a rádióbeszélgetései is elhallgattak a városban. A tűzszerészek jelenleg főként a település alatt húzódó alagutakban aknák és házi készítésű robbanószerkezetek hatástalanítását végzik.

Erdogan vasárnap kijelentette: Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy Báb után az Iszlám Állam „fővárosát”, Rakkát is magában foglaló, határ menti térség felszabaduljon a terrorszervezet uralma alól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »