Brexit: A brit kormánynak meg kellene védenie a bíróságokat

A brit legfelsőbb bíróság elnöke szerint a Brexit-folyamat eddigi tanulsága az igazságszolgáltatás szempontjából az, hogy a politikának egyértelműbben és gyorsabban meg kell védenie a bíróságokat a jogállamiságot kikezdő, alaptalan sajtótámadásokkal szemben.

Lord David Neuberger a BBC rádió négyes csatornájának csütörtök délelőtti politikai magazinműsorában kifejtette: amikor a londoni felsőbíróság tavaly novemberben úgy döntött, hogy a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához, vagyis a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének aktiválásához a kormánynak a parlament előzetes felhatalmazását kell kérnie, az első fokú bírói fórummal szemben kibontakozó sajtóhadjáratra a kormány „hamarabb és világosabb módon is reagálhatott volna”.

Lord Neuberger nem említett név szerint politikusokat vagy sajtótermékeket, de megfogalmazása szerint „a bírákkal egyáltalán nem bántak jól” a felsőbírósági végzés után, és egyes megnyilvánulások „egyenesen a jogállamiságot ásták alá”.

A jogállamiság és a demokrácia a brit társadalom két alappillére, és ha a média „vagy bárki más jó ok nélkül” támadja a bíróságokat, az a társadalom alapjainak meggyengülését okozhatja – mondta a legfőbb brit fellebbviteli fórum vezetője. Hozzátette: ahol sajtószabadság van, ott megesik az ilyesmi, és hiba lenne azt feltételezni, hogy ha egyszer-kétszer ez megtörténik, attól vége lesz a világnak, de ha ez válik normává, az már aggasztó lesz.

A tavalyi felsőbírósági végzés utáni sajtóreakciók közül a legnagyobb felzúdulást a jobboldali, erőteljesen EU-ellenes irányvonalú Daily Mail keltette. A legolvasottabb brit újságok közé tartozó tömeglap annak idején hatalmas betűkkel szedett első oldalas főcímben bélyegezte „a nép ellenségeinek” a londoni felsőbíróság eljáró testületének tagjait.

Kapcsolódó cikkünk: Homok a Brexit-gépezetben

A felsőbíróság tavaly novemberben – a kormány álláspontjának ellentmondva – úgy döntött, hogy a brit parlament szuverén jogköre az EU-tagságot megszüntető folyamat elkezdésének előzetes jóváhagyása. Ezt a végzést a legfelsőbb bíróság január végén jogerősen jóváhagyta, elutasítva a kormány fellebbezését.

A brit parlament alsóháza nemrégiben jelentős többséggel megadta a felhatalmazást a kormánynak a Lisszaboni Szerződés 50. cikkének aktiválására, és az erről szóló törvénytervezet a jövő héten a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »