A NATO-ba is megérkezett Trump gazdaságpolitikája

A NATO tagállamainak eleget kell tenniük a védelmi kiadásaik növelésére vonatkozó vállalásaiknak, ha el akarják kerülni a szövetség tevékenységéhez nyújtott amerikai hozzájárulás mérséklését – figyelmeztette európai kollégáit James Mattis új amerikai védelmi miniszter a katonai szervezet ülésén szerdán Brüsszelben.

„Az Egyesült Államok teljesíteni fogja a kötelezettségeit, ha azonban nem szeretnék, hogy mérsékelje az elkötelezettségét ezen szövetség iránt, akkor a tagországok mindegyikének bizonyítania kell, hogy támogatja a közös védelmünk ügyét” – mondta a nemrégiben hivatalba lépett, Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzat védelmi minisztere. Arra nem tért ki, hogy pontosan mit kell érteni az amerikai elkötelezettség mérséklésén, azonban kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatását nem kellene adottnak tekinteni.

Mattis kiemelte, hogy a szövetségnek az év végéig el kell fogadnia egy pontos menetrendet, amelyben meghatározza, hogy a tagországoknak mikorra kell teljesíteniük a vállalásaikat. A NATO tagjai korábban vállalták, hogy a hazai össztermékük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani, ezt a szintet ugyanakkor tavaly mindössze öt ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország – érte el.

Az amerikai miniszter ezt tisztességes elvárásnak nevezte, amely a washingtoni politikai realitásokon alapul.

„Az amerikai adófizetők nem tudnak továbbra is aránytalanul nagy részt vállalni a nyugati értékek védelméből. Nem várható el, hogy az amerikaiak jobban törődjenek az önök gyermekeinek biztonságával, mint azt önök teszik” – hangsúlyozta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szövetségesek megnyugtatására Mattis kiemelte: a transzatlanti kapcsolatok alapköve továbbra is a NATO, amely „a modern történelem legsikeresebb és legerősebb katonai szövetsége”.

Az európai vezetőket azonban aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben azért, mert az amerikai elnök nyíltan az Oroszországhoz – legalább kereskedelmi szempontból – való közeledés  mellett kötelezte el magát, részben pedig azért, mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba.

Az üzletemberből lett elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket.

Elemzések szerint az Egyesült Államok több pénzt fordít katonai kiadásokra, mint a 28 tagú szervezet többi tagállama együttvéve.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »