Felbolydult Európa Trump interjúja miatt

A pénteken hivatalba lépő amerikai elnök a The Times című konzervatív brit napilap online kiadásában vasárnap éjjel megjelent interjúban kifejtette véleményét több aktuális üggyel kapcsolatban, például hogy Nagy-Britannia „remekül teljesít majd” a brit EU-tagság megszűnése után, utalt az Oroszország elleni szankciók eltörlésének lehetőségére, illetve élesen bírálta Angela Merkel német kancellár menekültpolitikáját és kijelentette, számára mindegy, hogy az EU megosztott vagy egységes.

Donald Trump az interjúban kijelentette, hogy Angela Merkel „katasztrofális hibát” követett el az illegális migránsok befogadásával. Arról is beszélt, hogy 35 százalékos vámmal sújtaná az autóimportot annak érdekében, hogy a gyártók az Egyesült Államokba telepítsék a helyi piacra szánt kocsikat előállító üzemeiket. Külön említette a BMW-t, aláhúzva, hogy ha a cég Mexikóban akar gyárat építeni és az Egyesült Államokban akarja gyártmányait a 35 százalékos vám nélkül értékesíteni, akkor „ezt felejtse el”.

Angela Merkel válasza az volt, hogy a német kormány továbbra is együttműködik az Egyesült Államok kormányával. A német kancellár Bill English új-zélandi miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte, hogy meg kell várni Donald Trump hivatalba lépését. Az elnök beiktatása után „természetesen az új amerikai kormánnyal is együttműködünk, és meglátjuk, hogy milyen megállapodásra jutunk”.

Angela Merkel a menekültpolitikával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni küzdelem mindenkinek kihívás, és el kell választani egymástól a menekültek kérdését és a terrorizmus kihívását.

Német hírportálok hétfőn a Reuters hírügynökség berlini kormányzati forrásokra hivatkozó jelentését idézve azt írták, hogy Angela Merkel találkozót kezdeményez Donald Trumpnál. A berlini vezetés részéről a megválasztott elnök stábjának felvetették, hogy a kancellár már tavasszal Washingtonba látogathatna a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az EU-t mint intézményt összefogó G20 csoport soros elnöki tisztségét betöltő tagország vezetőjeként. A német és az amerikai kormány vezetője legkésőbb július elején találkozhat majd, a G20 csoport hamburgi csúcstalálkozóján.

Mindeközben a Kreml-ben

Hétfőn az orosz elnöki szóvivő is sajtótájékoztatót tartott, amelyben hangsúlyozta, hogy a Kreml Donald Trump hivatalba lépését követően tartja majd időszerűnek értékelni a megválasztott amerikai elnök megjegyzését, amellyel utalt az Oroszország elleni szankciók eltörlésének lehetőségére.

Peszkov elmondta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között jelenleg nem folynak tárgyalások a nukleáris potenciál csökkentéséről. Emlékeztetett Vlagyimir Putyin elnöknek arra a kijelentésére, amely szerint nem Oroszország kezdeményezte a szankciók bevezetését, ezért azt nem is kívánja napirendre tűzni nemzetközi kapcsolataiban.

Peszkov úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet rendezése szerepelni fog az orosz-amerikai tárgyalások napirendjén és kijelentette, hogy Moszkva ebben a témakörben még nem ismeri a leendő amerikai kormány álláspontját, illetve egyet nem értését fejezte ki azzal a felvetéssel szemben, hogy Oroszország és a Nyugat kapcsolatai Ukrajna miatt romlottak meg. Hozzátette, hogy nem az egész Nyugat viszonya romlott meg Moszkvával.

Peszkov szerint a Kreml egyetért a megválasztott amerikai elnök azon véleményével, hogy a NATO a múlt maradványa.

Ez utóbbi kijelentéssel Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter nem ért egyet, szerinte Donald Trump negatív véleménye az észak-atlanti katonai szövetségről ellentétes James Mattis nyugalmazott tengerészgyalogsági tábornok, a megválasztott amerikai elnök védelmiminiszter-jelöltje washingtoni meghallgatásán tett kijelentéseivel.

„Meglátjuk majd, milyen következményekkel jár az új amerikai diplomácia” – tette hozzá a német diplomácia vezetője.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Donald Trump kijelentésére reagálva hétfőn megerősítette „feltétlen bizalmát” abban, hogy az új amerikai kormányzat fenntartja erős elkötelezettségét a NATO, a transzatlanti kapcsolatok és az Európa számára nyújtott biztonsági garanciák mellett. A főtitkár hasonló szellemben nyilatkozott december 6-án a megválasztott amerikai elnök várható politikáját illetően.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »