Obama üzent az amerikaiaknak: Ne becsüljék alá a fickót

Elnöki minőségében adott utolsó nagy televíziós interjújában Barack Obama leköszönő amerikai elnök egyebek között a hírszerző szervezetekkel való együttműködésre figyelmeztette utódát, Donald Trumpot, majd főleg az amerikai-izraeli viszonyról, a palesztin-izraeli konfliktusról és a szíriai helyzetről beszélt.

Donald Trumpnak legalább két dologban jelentősen változnia kell hivatalba lépése után – mondta Barack Obama a CBS televízió „60 perc” című vasárnap esti műsorában. A távozó demokrata párti elnök szerint Trumpnak először is ki kell egyeznie az amerikai hírszerző szervezetekkel. Úgy vélte, hogy a hírszerzőkkel kialakított, bizalmon alapuló viszony nélkül egyetlen elnök sem tud jó döntéseket hozni. Majd azt a tanácsot adta a nemzetközi vállalatbirodalmat felépítő és működtető Trumpnak, hogy hagyjon fel „improvizatív stílusával”, mert most egy szervezetet kell felépítenie és működtetnie.

Obama figyelmeztette az amerikaiakat, hogy „ne becsüljék alá a fickót”, mert ő lesz az Egyesült Államok 45. elnöke, majd kijelentette: „Közvetlenül is megmondtam neki, és tanácsként szeretném adni republikánus barátaimnak is a kongresszusban és támogatóiknak szerte az országban, hogy vigyázzanak, nehogy egyes intézményes hagyományok erodálódjanak, hiszen oka van annak, hogy léteznek”.

Most arra kell összpontosítani, hogy „az amerikai demokrácia egészséges maradjon”, és „fenntartsuk a szolidaritás érzületét” – állapította meg. Szinte szó szerint megismételte egyik korábbi nyilatkozatának néhány mondatát, amely szerint aggodalmat ébreszt benne, hogy az Egyesült Államokban vannak olyan körök, amelyekben nagyobb hitele van Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, mint a jelenlegi amerikai kormánynak.

Obama kitért az amerikai-izraeli viszonyra, a palesztin-izraeli konfliktusra és a szíriai helyzetre is. Az izraeli politikát illetően hangsúlyozta, hogy a zsidó telepek már annyira kiterjedtek és összefüggőek, hogy megakadályozzák egy „hatékony, összefüggő palesztin állam” létrehozását. Cáfolta, hogy „szakadás” történt volna az amerikai-izraeli viszonyban azt követően, hogy decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok tartózkodott a szavazásnál, és így megszülethetett a megszállt palesztin területeken végrehajtott izraeli telepítéspolitikát elítélő BT-határozat.

A szíriai helyzetről szólva azt mondta: nagy hibát követett el, amikor 2012-ben – amikor hírek szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök vegyi fegyvert vetett be – nem szólalt meg, nem figyelmeztette a szír vezetőt, de elismerte, hogy Aszad valóban felszámolta a szíriai vegyifegyver-készletet.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »