Nem fogadta el Renzi lemondását az olasz államfő

Sergio Mattarella olasz államfő felkérte Matteo Renzi miniszterelnököt, hogy maradjon a hivatalában a költségvetés elfogadásáig – jelentette be hétfő este az elnöki hivatal.

A hírt egymondatos közleményében az elnöki hivatal azzal indokolta, hogy az államfő szeretné betartatni a törvényhozás menetrendjét, és kockázatosnak tartaná az ideiglenes kormányzást a 2017. évi költségvetés parlamenti elfogadása előtt. Az olasz sajtóban már korábban felmerült ennek a megoldásnak a lehetősége azzal az érvvel alátámasztva, hogy a törvényt már napokon belül, péntekig jóváhagyhatják.

Matteo Renzi hétfő reggel bejelentette lemondási szándékát, miután súlyos vereséget szenvedett az alkotmányos berendezkedés mélyreható átalakításáról szóló népszavazáson. Ezt a szándékát közölte az államfővel is a hétfő esti, félórás találkozójukon, a szavazók elutasítására hivatkozva.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A találkozó után a sajtó azt jelentette, hogy Renzi „a felelősségét érezve” elfogadta az államfő halasztási kérését, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg. Renzi a találkozó után egy mellékbejáraton elhagyta a Quirinale-palotát anélkül, hogy nyilatkozott volna a médiának, és visszatért a kormány székhelyére, ahol előzőleg megerősítette a kormánytagok előtt, hogy lemondási szándéka szilárd, és köszönetet mondott a minisztereknek a csapatszellemért a hivatali ideje 1006 napja alatt.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »