Szombaton jön az olajtermelő országok egyeztetésének újabb köre

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelő országok együttes ülését december 10-én Bécsben tartják – jelentette be hétfőn Mohammad Sanusi Barkindo, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének főtitkára.

Ilyen közös ülést utoljára 2002-ben tartottak. A mostani egyeztetés célja, hogy közös erőfeszítéssel – egészen pontosan országra történő lebontásban termeléscsökkentéssel – emelkedésre késztessék a kőolaj árát, a piacról eltüntetve a keresletet meghaladó kínálatot.

Az OPEC a múlt héten nagyjából napi 1,2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg, amit januártól tervez életbe léptetni. A szervezeten kívüliek és különösen Oroszország – mint a világ legnagyobb olajtermelője – korábban jelezték, hogy csak azután hajlandóak egyeztetni, ha az olajkartell tagjai között előzőleg létrejön a megállapodás a termeléscsökkentésről.

Az OPEC abban bízik, hogy a szervezeten kívüliek, azaz a non-OPEC-országok együttesen napi 600 ezer hordóval csökkentik a termelésüket, ezen belül Oroszország egymaga napi 300 ezer hordóval – az orosz termeléscsökkentés azért nem lesz ilyen egyszerű, erről itt írtunk.

Hétfőn Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy részt vesz a decemberi 10-i bécsi OPEC-non-OPEC- megbeszélésen – jelezte, Oroszország kész napi 300 ezer hordóval, vagy másképp számolva évi mintegy 15 millió tonnával csökkenteni a termelését. Hétfőn az azeri energiaügyi miniszter is bejelentette, hogy december 10-én Bécsbe utazik.

A Transznyefty orosz állami kőolajszállító cég vezetője hétfőn azt mondta, hogy ha Oroszország csatlakozik az OPEC- termelés visszafogásához, Moszkva ténylegesen csak márciusban kezdi el termelésének a mérséklését. Nyikolaj Tokarjov úgy fogalmazott,  hogy „amennyire én tudom, az orosz termeléscsökkentés márciusban kezdődik”.
Más nyilatkozatok szerint technikai okok miatt Oroszország várhatóan csak 2017 második negyedévében tudja majd elérni a csökkentett kitermelési szintet.

További változást jelent a múlt heti megállapodáshoz képest, hogy Indonézia bejelentette, inkább felfüggeszti OPEC-tagságát, de nem hajlandó csökkenteni kitermelési szintjét.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »