Hét éve nem esett ekkorát a svájci órák exportja

Az utóbbi évek nem kedveztek a drága órákat gyártó svájci vállalatoknak, a frank erősödése és az okosórák elterjedése a teljes keresletre negatív hatással volt, a kínai piac pedig a szigorodó ajándékozási szabályozások miatt gyengült meg – így az utóbbi két év leginkább az új helyzethez történő alkalmazkodással telt. 

A csökkenő trend azonban nem állt meg, a svájci órák exportja októberben 16 százalékot zuhant, ami még az elemzői várakozásokat is alulmúlta – az utóbbi hét évben ez a legnagyobb havi visszaesés. Az adat jelentőségét tovább súlyosbítja, hogy az október már tavaly is az év leggyengébb hónapja volt, azaz a nagy visszaesés egy eleve alacsony bázisról következett be.

A Rolex és Omega órákra vonatkozó kereslet szinte minden főbb piacon visszaesett, a 15 számontartott területből 13-ban volt visszaesés, a nagyobb piacok közül kivételt csak Kína jelentett, ahol enyhe, 2,8%-os növekedést regisztráltak, illetve Nagy-Britanniában volt egy hirtelen erősödés, amit a font erőteljes gyengülése okozott.

miramar_chronograph

A kereslet 2014 novembere óta szinte folyamatosan csökken, idén már nem volt olyan hónap, amikor összességében nőtt volna a kereslet és ez a trend várhatóan nem is változik még jó darabig, így a piaci folyamatok lassan a szektor munkahelyeit is veszélyeztetik. A Richemont, ami olyan márkákat birtokol, mint a Baume & Mercier, az IWC Schaffhausen, a Jaeger-LeCoultre vagy a Vacheron Constantin, utóbbinál már 200 fős leépítést tervez.

A kifejezetten gyenge októberi adat miatt az év vége, a karácsonyi szezon így még a szokásosnál is fontosabb lesz a svájci óraipar számára.

Forrás: Bloomberg

 

Friss hírek