A font gyengülése miatt várhatóan meredeken megugrik az infláció

Londoni pénzügyi elemzők szerint a gyenge font által felhajtott infláció miatt jövőre – hat év óta először – visszaesik a brit fogyasztók vásárlóereje.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szerdai tanulmánya szerint a cég saját vásárlóerő-indexére alapuló modellszámítások azt mutatják, hogy az átlagos brit fogyasztó vásárlóereje az októberrel zárult egy évben is már csak 1,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi azonos tizenkét hónapban mért 3,1 százalékos növekedés után. Ez azt jelenti, hogy a múlt hónapban befejeződött egy évben az átlagos fogyasztó elkölthető jövedelme 224 fonttal (81 ezer forinttal) nőtt.

Az Oxford Economics előrejelzése szerint a font meredek gyengülése miatt a brit infláció – amely az elmúlt egy évben jórészt zéró körül mozgott, illetve negatív tartományban volt – a jövő év második felében eléri a 3 százalékot. A cég számításai szerint emiatt a vásárlóerő 0,4 százalékkal, egy-egy fogyasztó esetében átlagosan 97 fonttal csökken 2017 egészében. Az Oxford Economics londoni elemzői hangsúlyozzák: 2011 óta ez lenne az első olyan teljes naptári év, amelyben visszaesik a brit fogyasztók vásárlóereje.

A ház számítási modellje szerint a tavaly októberrel zárult egy évben az infláció teljes hiánya, valamint az erőteljes munkapiaci helyzet és az alacsony kamatok környezetében átlagosan 568 fonttal (több mint 200 ezer forinttal) emelkedett egy-egy brit fogyasztó elkölthető jövedelme. Az infláció várható meglódulására és ennek reálgazdasági következményeire más nagy londoni elemzőházak, valamint a Bank of England – a brit jegybank – is felhívta a figyelmet.

Minap ismertetett új inflációs jelentésében a Bank of England 1,8 százalékról 1,5 százalékra rontotta 2018-ra szóló növekedési prognózisát, elsősorban szintén azzal az indokkal, hogy a font jelentős leértékelődése miatt a következő években várhatóan meredeken megugrik az infláció, és ez kikezdi a háztartások vásárlóerejét. A Bank of England új előrejelzése azzal számol, hogy az éves inflációs ráta a jelenlegi 1 százalékról 2018-ra 2,75 százalék körüli szintre gyorsul. A brit kormány 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő a Bank of England számára.

A font a brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazás óta – amelyen szűk többséggel a kilépést pártolók győztek – a tavaly mért legutóbbi csúcsához képest 20 százalékot zuhant. A londoni elemzői közösség a jelenlegi árfolyamkörnyezetben a jegybanki előrejelzésnél is meredekebb inflációs gyorsulást vár.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics új prognózisa szerint az éves brit infláció már a jövő év első felében átlépi a 2 százalékot, és 2018-ban 3,2 százalékon tetőzik. A cég modellszámításai szerint azonban ha a font további 5-10 százalékkal gyengül, az infláció 3,5-4 százalékon is tetőzhet a következő években, és egy ilyen mértékű további árfolyamzuhanás már fontválságot is jelezhet.

  • Friss cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek