A világ legnagyobb szélerőmű gyártója jó évet fog zárni

A világ legnagyobb szélerőmű gyártójának, a dán Vestasnak 87 százalékkal, 433 millió euróra ugrott az üzemi eredménye a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők ennél jelentősen alacsonyabb, 312 millió eurós eredményt vártak. A Vestas 2,9 milliárd eurós bevételt ért el a negyedévben, ami szintén meghaladja az elemzők által várt 2,48 milliárd eurót.

A cég közleményében 2016-ot kivételesen jó évnek nevezte, és arra számít, 10-10,5 milliárd euróra nő az éves értékesítési árbevétel a korábban jelzett 9,5 milliárdról.

Marika Fredriksson, a vállalat pénzügyi igazgatója ugyanakkor elmondta, jövőre várhatóan csökkennek az eladások a legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban. Ennek oka, hogy öt évre növelték a gyártás után járó adókedvezmény (PTC) igénybe vételének időtartamát, ami összességében kedvező a szélerőmű-piacnak, azonban lassítja a beruházások ütemezését, több időt hagyva a befektetőknek.

Az amerikai elnökválasztás eredménye nem befolyásolja a PTC már elfogadott meghosszabbítását a pénzügyi igazgató szerint. Hozzátette, hogy Donald Trump republikánus jelölt győzelme elméletileg negatívan érintené a szektort, mivel ő korábban a fosszilis energiahordozók mellett tette le voksát.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »